Gazdaság

Megint egy milliárdos üzlet landolt a Duna Aszfaltnál

Három versenyző közül a felcsúti polgármester-vállalkozó üzlettársa, azaz a Szíjj László kormányközeli milliárdos Duna Aszfalt Kft.-je nyerte el nettó 971 millió forintos ajánlatával a „Kék-víz” Észak-Bács-Kiskun Megyei Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás megbízását.

A tender az Észak-Bács-Kiskun Megyei Ivóvízminőség-javító Program megvalósításához kapcsolódik, a vízminőség biztonságának növeléséhez szükséges tervek elkészítése és építési munkák elvégzése lesz a feladat. Kecskemét, Lajosmizse, Orgovány, Kerekegyháza, Tiszakécske, Bugac, Kiskunfélegyháza, Izsák, Tiszaalpár, Gátér, Pálmonostora, Fülöpjakab, Apostag, Dunavecse, Kunszentmiklós, Szalkszentmárton és Kunadacs ivóvízminőségét kell megjavítani. A finanszírozás uniós forrásból történik.

A Duna Aszfalt neve gyakran fordul elő a nyertesek között, júniusban például ötvenmilliárd forintos megbízást nyert el a Fidesz kormányzása alatt közbeszerzési sikercéggé fejlődött tiszakécskei vállalkozás. Tavaly megduplázták árbevételüket, és 12 milliárd forintos osztalékot fizettek ki.

Nem maradtak az út szélén a kormányközeli építőipari cégek
Ki duplázott, ki triplázott, ki elhagyta a 100 milliárdot. Durván jól ment a Mészáros-Szíjj baráti kör építőipari cégeinek tavaly.

Az uniós forrásból finanszírozott útépítéseken is rendre nyertek, de hogy milyen áron, az már Brüsszelnek is szemet szúrt. Némelyik beruházást vissza is dobta az Európai Bizottság (EB) – értesült korábban a 24.hu. Ha nem sikerül aládúcolni alapos számításokkal, akkor nem fogja finanszírozni az unió sem az M4-es autópálya Berettyóújfalu–országhatár közötti szakaszát, sem az M35-ös sztráda 4-es főúttól Berettyóújfaluig és a 481-es útig történő megvalósítását – derült ki a támogatási kérelemre adott brüsszeli válaszokból. Pedig csak az említett két építkezésre összesen 160 milliárd forint támogatási igényt adott be a magyar kormány a múlt év végén.

Fotó: Beliczay László / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik