Kultúra

Ha Donald Trump rasszista lenne, Kanye West már rég elment volna Amerikából

Ez csak a hétvége mérlege Kanye Westnél:

  • egy szódásüvegnek öltözve rappelt arról, hogy mennyire szeret szexelni
  • Kanye West nyugalmazta a nevét, mostantól Yenek kell szólítani
  • egy műsorban állt ki Donald Trump mellett, amit kivágtak az SNL-ből
Kanye West új művésznevet vett fel
Innentől a neve egyszerűen csak Ye.

Oda és vissza is bejárta a világsajtót, hogy a rapper nevet váltott, és Ye lett belőle. Az is szóba került, hogy a Pornhubos premier után egy amerikai show-ban a Saturday Night Live-ban szintén előadta az I Love It című számot. Csak most nem óriási, szögletes ruhában énekeltek arról Lil Pumppal, hogy odavannak a nőkért, hanem tejes doboznak és szódás üvegnek képzelve magukat rappeltek. Abszolút megunhatatlan, és zavarba ejtő a látvány.

Azt viszont később tudtuk meg, hogy nem ez volt az egyetlen furcsa megnyilvánulása Kanye Ye Westnek: egy Make America Great Again feliratú sapkában éltette az elnököt, és erről többek között a Hollywood Reporter is beszámolt. A rapper nem először hordta Trump sapkáját, és nem először dicsérte a munkásságát, sőt volt, hogy testvérének hívta. Az SNL végül nem adta le, de West az elnök rasszista megítélésére reagált: „már olyan sokszor beszélgettem fehérekkel erről, és úgy vannak vele, hogy » hogy szeretheted Trumpot, hisz ő rasszista?« Hát ha ez így lenne, már rég elköltöztem volna Amerikából”

A beszédét kivágták, viszont a közönség soraiban Chris Rock színész és standupos szintén ott ült, felvette az egészet, majd kirakta az Instagramjára. A felvételen hallatszik, hogy körülbelül három ember tapsolja meg Kanye Westet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik