Sport

Péntek délelőtt több millió gyerek sportol egyszerre

tábor (tábor, gyerekek, )
tábor (tábor, gyerekek, )

Az Európai Sporthét az egyik legnagyobb sportolást és aktív életmódot népszerűsítő kampány, amelyet az Európai Bizottság hívott létre 2015-ben. Az immár negyedik éve megrendezésre kerülő program célja, hogy az európai polgárok a szeptember 23-30. közötti időszakban egy héten keresztül minél többet mozogjanak és a Sporthét után is aktívak maradjanak.

Egy cipőben járunk!

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) társadalmi felelősségvállalási programjának fő célkitűzése, hogy a pénteki Európai Diáksport Napján felhívja a figyelmet arra: a sportolásban ugyanolyan fontos az egyenlő esélyek biztosítása, mint az élet más területén.

A kezdeményezés lényege egy sportcipő-gyűjtési akció, amely a nehéz körülmények között élő gyermekek, tanulók mindennapos testnevelését, testmozgását és sportolását segíti.

Az esemény pénteki sajtótájékoztatóján elhangzott, a támogató élsportolók a sportcipők mellett motiváló üzeneteiket is elküldik az adományozott gyerekeknek a cipőfűzőkre kötve.

„A társadalmi szerepvállalás és az adományozás rendkívül fontos az életemben. Amit kifele adunk az életben, azt kapjuk vissza. Amikor sportoló voltam, az edzőimtől odafigyelést, törődést, koncentrációt kaptam, ezt a pályafutásom után igyekezetem visszaadni” – fejtette ki Balogh Gábor, az MDSZ elnöke, kétszeres világbajnok öttusázó

A programhoz olyan élsportolók csatlakoztak, mint Kis Gergely vízilabdázó, Baji Balázs atléta, vagy az MLSZ – 20 pár cipőt ajánlottak fel –nevében Dunai Antal.

A november 15-ig tartó kezdeményezéshez annak honlapján, a www.egycipoben.hu weboldalon keresztül bárki csatlakozhat.

Ezen a héten így Magyarországon temérdek mozgásforma közül válogathat az, aki szeretne sportolni, ráadásul számos sportszolgáltató ingyenes vagy kedvezményes sportolási lehetőséget nyújt ez idő alatt az érdeklődők számára. A több száz hazai esemény kiemelt fókusztémák – az oktatási környezet, a munkahelyek, a szabadtéri mozgás, valamint a sportklubok és fitneszközpontok – köré csoportosul.

Nem véletlenül erre az időpontra, egészen pontosan szeptember 28-ára szervezte például a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) az Európai Diáksport Napja Magyarország programot is, amely tavaly közel ezer iskolát és háromszázezer gyereket mozgatott meg országszerte.

Pénteken reggel 8,30-től Európában és Magyarországon egyszerre több millió gyermek mozdul meg, sportol szervezett körülmények között a szervezők szerint azzal a reménnyel, hogy mindez aktivitásra ösztönzi őket egész életükben. A program a Városligeti sportpark Béres Alexandra melegítésével kezdődött és számos sportprogrammal folytatódik a délelőtt során.

Az Európai Sporthét koronája a #BeActive Night, amit szeptember 29-én 19.00 és 01.00 között rendeznek Budapesten, a Tüskecsarnokban.

Érdekesség, hogy ezen a szombaton számos európai országban egyidejűleg rendeznek eseményt ugyanezen a néven. Ez az Európai Sporthét kiemelt sportesemény-sorozata.

Az ingyenes rendezvény a szabadidősport eseményeken megszokott mozgásformák mellett teret enged olyan hazai szempontból is kiemelkedő sportágaknak, amelyekhez a nagyközönség csak ritkán férhet hozzá. Ilyen többek között a jégkorongozás, a műkorcsolyázás, a curling, a szinkronúszás, a búvárkodás, a sífutás, az önvédelmi és harcművészeti sportok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik