Közélet

Kövér László szerint a baloldal „aberrált”

Közös interjút adott az állami hírtévének a magyar és a lengyel parlament elnöke.

Kövér László szerint a 2019-es EP-választás Európa jövőjéről szól és a választás után megváltozik Brüsszel magatartása, más lesz az Európai Bizottság és az EP összetétele. Az Országgyűlés fideszes elnöke az EP-választások alacsony részvételi arányával cáfolta, hogy létre lehet hozni az európai identitást a nemzetiek helyett. Az emberek nem értik, nem érdeklődnek a tőlük távoli dolgok iránt.

Kövér László a 2019-es voksoláson változásra számít. Ez lesz az első EP-választás, amely nem a kormányok aktuális megítélését fogja tükrözni, hanem EU jövőjéről szól, a migráció tükrében. A Fidesz politikusa jelentős hangsúlyeltolódást vár a szuverenitáspárti oldal felé. Azt reméli, hogy visszaszorul

az aberráltnak nevezhető baloldal.

Úgy látja, ha újra a

normalitás talajára helyezkedik majd

az uniós döntéshozók többsége, el lehet kezdeni beszélgetni a valódi gondokról. Szerinte ezek: az északi-déli, nyugati-keleti megosztottság, nemzetközi kihívások: önérdekű amerikai politika, feltörekvő Kína és Afrika, amely problémája leginkább Európát érinti.

Ehhez realista, nyíltan beszélő, polgáraikat tiszteletben tartó politikusok kellenek.

Az Országgyűlés elnöke a Sargentini-jelentést az EP-kampány részének, nyomásgyakorlásnak tartja, hogy

megpróbáljanak saját belpolitikai életünkben nehéz helyzetbe hozni.

Az ilyen kísérletek az elmúlt időszakban a visszájára sültek el – tette hozzá.

Csak saját polgárainknak tartozunk elszámolással.

Marek Kuchcinski, a szejm elnöke az EU  kötözködéseit azzal magyarázta, hogy a nyugati államok a gondjaikról akarják elterelni a figyelmet. Gyengíteni is akarják a lengyel és a magyar gazdaságot, amelyek jobban fejlődnek, mint a nyugat-európaiak és hamar eljutnak arra a szintre, ahol

kénytelenek lesznek komolyan számolni velünk.

Szerinte a következő évek legfontosabb európai kérdése a migráció lesz, összefüggésben a biztonsággal, a munkaerőpiaccal, a társadalompolitikával. Kiemelte,a menekülteket támogatni kell, de a lakóhelyükön, a betelepítési kvóták pedig előkészítetlenek voltak, komoly belső feszültséget szültek.

A  migráció ügye bizonyítja, hogy a visegrádi országok akkor érnek el eredményeket, ha együttműködnek – tette hozzá a szejm elnöke.

Az Európában tapasztalható növekvő elégedetlenség komoly jel és figyelmeztetés az unió minden kormányának. A jövő májusi EP-választások eredményei sok államban meglepetéssel zárulnak majd – jósolta. Marek Kuchcinski kérdésre válaszolva azt mondta: a lengyelek többsége szerint jó döntés volt csatlakozni az EU-hoz.

Visszafogadtak bennünket az Európai Unióba, mert évtizedeken keresztül el voltunk választva tőlük.

Úgy vélte, ma úgy kell erősíteni az uniót, hogy az egy valóban igazságos, szuverén, biztonságos szervezet legyen, olyan országok csoportja, amely megadja a biztonságot minden tagállam állampolgárának. Vltoztatni kell az eddigi irányon, mert az EU kezdi elveszíteni azt a vonzerejét, amelyre támaszkodva épült.

Kövér László szerint a magyar közvélemény is alapvetően sikertörténetnek tartja a csatlakozást. Hozzátette ugyanakkor, hogy nem ugyanahhoz az EU-hoz csatlakoztak, mint amilyennek most látszik. (mti)

Fotó: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik