Kultúra

Alföldi 18 pluszos Kabaréjában dróton rángatja “a színészeket”

Alfoldi-Robert-(960x640).jpg (alföldi róbert, )
Alfoldi-Robert-(960x640).jpg (alföldi róbert, )

A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében mutatja be a Budapest Bábszínház Alföldi Róbert rendezésében a Kabaré című musicalt – írja a Fidelio.

A kulturális portál beharangozója szerint a produkció kerül minden finomkodást. Az előadás szervesen illeszkedik a bábszínház kísérletező hagyományaihoz, „A báb nem korosztály, hanem műfaj” szlogenhez. Alföldi Róbert korábban a Budapesti Operettszínházban és a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóival is színre vitte a Kabarét.

A rendező most olyan előadást ígér, amely „sokkal sötétebb, végletesebb, durvább az eredetinél, és nem csupán azért szikárabb, kopogósabb, mert a báb műfaja eleve nem bír el annyi szöveget, mint az élőszínház. Zsigeribb lesz előadás, ugyanakkor nem spóroljuk ki belőle a didaxist (tanítás, oktatás – a szerk.) sem, mert ma konkrétan kell fogalmazni. A Kabarét el lehetne bábozni, és mivel az eredeti történet konkrét időről szól, meg lehetne tartani a 30-as években, de ez túl egyszerű és könnyű megközelítés lenne.”

Alföldi szerint a Budapest Bábszínházban az amerikai musical sokkal magyarabb, koszosabb, egyszerűbb és fájdalmasabb lesz. Az előadás a máról szól, de a végeredmény nem politikai állásfoglalás, hanem társadalmi látlelet lesz. Az előadás élő zenei kísérettel, kétzongorás változatban április 13-tól látható a Budapest Bábszínházban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik