Kultúra

Stan és Pan nem tudtak annyira összeveszni, hogy ne maradjanak viccesek

Ez is kiderül a legendás duó életrajzi filmjéből, amelynek itt az első előzetese.

Még 2016-ban jelentette be a BBC, hogy a Fable Pictures és az Entertainment One közreműködésével életrajzi filmet készítenek a legendássá vált Stan Laurel és Oliver Hardy komikus duóról, avagy a nálunk Stan és Panként elhíresült párosról, akiket világszerte csak Laurel & Hardy-ként emlegettek. Azt már két éve tudni lehetett, hogy a burleszk hőskorának ikonikus alakjaivá vált párosát az egyaránt Oscar-jelölt Steve Coogan (Philomena – Határtalan szeretet, Én, Alan Partridge) és John C. Reilly (Boogie Nights, Chicago) alakítja majd a Stan & Ollie című alkotásban, amelynek mára megjelent az első előzetese.

A film némiképp meglepő módon 1953-ban fog játszódni, abban az évben, amikor a két barát az utolsó turnékörútjára indult. A hangosfilm térnyerése miatt háttérbe szorult Laurel és Hardy aláír majd egy nagy-britanniai színházi turnéra, amellyel azonban hiába is aratnak hatalmas sikereket, érzik, hogy ez már rég nem az igazi. Ráadásul a cselekmény évében a kissé már megkeseredett, de egymást még mindig rendszerint megnevettető duó közül Pan (azaz Hardy) egészsége is megromlik, amely később az őt a pályája befejezésére késztető 1954-es szívinfarktusához vezet majd. Ezzel együtt a nagy páros a nehézségek és a nézeteltéréseik ellenére is sikeres tudott maradni még az utolsó turnéján is.

A Philomena forgatókönyvéért szintén Oscarra jelölt Jeff Pope szkriptje alapján Jon S. Baird (Mocsok, Bakelit) rendezésében közeleg a Stan & Ollie, amely január 11-én fog debütálni a brit mozikban.

Kiemelt kép: BBC Films/Fabel Pictures

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik