Kultúra

Budapesten forgatnak filmet az egyik leghíresebb tudósról

Egy Oscar-jelölt filmes rendezésében és egy Oscar-jelölt színész főszereplésével készül a produkció.

A HVG szúrta ki, hogy a Jezebel értesülése szerint elkezdték forgatni Budapesten azt az életrajzi filmet, amely a kétszeres Nobel-díjas Marie Curie életéről fog szólni. A filmet Lauren Redniss 2010-ben megjelent könyve, a Radioactive: Marie & Pierre Curie, A Tale of Love and Fallout alapján készítik.

A 2007-ben bemutatott Persepolisért Oscarra jelölt Marjane Satrapi rendezi a filmet, amelyben

az ugyancsak Oscar-jelölt Rosamund Pike (Holtodiglan) fogja megformálni Marie Curie-t.

Rosamund Pike. Fotó: Getty Images/Thomas Niedermueller

Az Amazon Prime és a Studiocanal közös produkciójában készülő film címe Radioactive lesz.

Az 1867-1934 között élt, lengyel származású Marie Curie (eredetileg Marie Skłodowska) a radioaktivitást úttörőjeként vonult be a történelembe, ráadásul ő volt az első tudós, aki kétszer kapott Nobel-díjat, egyszer a fizika, egyszer pedig a kémia területein végzett munkájáért. A fizikait 1903-ban Henri Becquerellel és férjével, Pierre Curie-vel megosztva, míg a kémiait 1911-ben egyedüliként vehette át.

Kiemelt kép: Getty Images/Corbis

Ajánlott videó

Olvasói sztorik