Belföld

Végig a börtönben lehetett a meggyilkolt soroksári futónő telefonja

Szeptember elején a rendőrség elfogta azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2013-ban különös kegyetlenséggel megölt egy Soroksáron kocogó nőt. A hvg.hu úgy tudja, R. Szilveszter elvette a megfojtott nő mobilját, és amikor pár héttel később betörés miatt rács mögé került, a telefont is le kellett adnia a bv-intézetben.

A perdöntő bizonyíték így letétben végig a börtönben volt. 

Persze a rendőrök akkor még nem tudhatták, hogy ez a telefon egy bűnjel. R. Szilveszter azzal magyarázta, hogy DNS-e egyezik a gyilkosság helyszínén talált genetikai nyomokkal, hogy ő csak segíteni akart a futónőnek, és megütötte Kardosné Gyurik Krisztina támadóját, így találhatták meg DNS-ét a helyszínen.

A hvg.hu információi szerint a nyomozás során feltárt bizonyítékok ennek homlokegyenest ellentmondanak. R. Szilveszter DNS-e ugyanis olyan helyekről vett mintákkal mutat egyezést, ami alapján nehezen elképzelhető, hogy bárki más is jelen volt, illetve hogy csak „védelmezni” akarta Krisztinát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik