Belföld

Egymilliárdot is elvihet a csepeli kézilabdacsarnok, amire 500 milliót szántak

Suttyomban megszavaztak még egy kis közpénzt, meg is oldódott a probléma.

Meghiusulni látszott, mégis tető alá hozzák a csepeli Simon Bolivár sétányra tervezett 2040 négyzetméteres kézilabdacsarnokot. Idén márciusban elhasalt a Csepel Diáksport Egyesület és a Csepeli Városfejlesztési és Gazdaságfejlesztési Nonprofit Kft. közös közbeszerzési pályázata, mivel az ajánlatot adó kiskunhalasi Merkbau nettó 747,9 millió forintért vállalta volna a kivitelezést, míg a fedezet csak nettó 500 millió forint volt.

A Közbeszerzési Hatóság honlapjára feltöltött dokumentáció szerint mégis sikerült megegyezni: a Merkbau és az egyesület szeptember 11-én kivtelezési szerződést kötöttek. A kontraktus szerint a kivitelezési díj nettó 556 millió forint, ha azonban a II. ütemet is megrendelik, úgy az összeg nettó 292 millió forinttal megugrik. Ha pedig a II. ütemet egy kicsit később rendelik meg, akkor a teljes összeg meghaladja az egymilliárd forintot.

Hogy honnan érkezett a pluspénz? Csepel képviselő-testülete augusztus 21-én rendkívüli, zárt ülésen, a nyilvánosság kizárásával döntött arról, hogy 160 millió forinttal kiegészíti a csarnok megépítéséhez szükséges támogatást és módosítják a szerződéseket.

Korábban a Magyar Nemzet arról írt, hogy a sportlétesítményt a meglévő tornacsarnok mellé szeretnék felhúzni, amelyet taopénzből, valamint az önkormányzat által biztosított 50 millió forintból újítottak fel 2017-ben. A teljesen új kézilabdacsarnokba nemzetközi mérkőzésekre is alkalmas pályát terveztek, amelyhez 300 fős lelátó, öltöző és kiszolgálólétesítmények is tartoznak, illetve egy 60 fős parkoló. A lapnak Kalmár Zsolt, a Csepel Diáksport Egyesület elnöke az első, bedőlt közbeszerzés után elmondta:

Az önkormányzat ebben a projektben az önrész, azaz 30 százaléknyi forrás előteremtésében nyújt támogatást, míg a maradék összeget a társaságiadó-kedvezményből, a taóból szeretnénk megkapni. Itt Csepelen mindenki szeretné, ha ez a csarnok megépülne, hiszen az egyesületünkben több mint kétszázötven gyerek kézilabdázik.

Csepelen nagy erőkkel építik a sportpályákat:

  • Csepelen épül fel a Magyar Birkózó Akadámia Alapítvány birkózócsarnoka, az első ütem 2,1 milliárdot visz el. Az alapítvány elnöke Németh Szilárd, a kerület korábbi polgármestere.
  • Augusztus 21-én Csepel Önkormányzata úgy döntött, hogy ingyenesen használatba ad egy területet a Kis-Duna partján, ahol az Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) nagyméretű, műfüves futballpályát épít.
  • Tavaly adták át Nagy Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola műfüves futballpályáját. Az önkormányzat harminc százalékos önerővel járult hozzá a költségekhez, a többit a MLSZ Országos Pályaépítési Programjából finanszírozták. 2014 júliusában adtak át egy 20×40 méteres pályát a Csepeli Sport, Szabadidő és Rendezvényközpontban, továbbá a Katona József Általános Iskolában, valamint a Lajtha László Általános Iskolában is kiépítettek egy-egy 20×40 méteres pályát.

Fotó: Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke 2018. augusztus 30-án a budapesti Körcsarnokban, ahol a budapesti birkózó világbajnokságra készülő magyar csapat tagjait fotózták az új formaruhában. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik