Kultúra

Áll a bál az Operaházban

operaház (operaház, )
operaház (operaház, )

Újabb külföldi karmester intett be az Operaháznak – írja a Magyar Narancs.

A bolygó hollandi januárra tervezett bemutatója előtt hetekkel hagyta el a Magyar Állami Operaházat a darab vezénylésére meghívott Axel Kober karmester, aki már vissza is utazott Németországba. A karmester állítólag a szervezetlenségre hivatkozott, nehezményezte, hogy nem informálták arról, mely énekesek mikor állnak rendelkezésére, a zenekar vezetőjével sem volt elégedett. Rossz néven vette azt is, hogy problémáiról nem tudott érdemben beszélgetni az Operaház vezetőivel, és nem volt aláírt szerződése.

Kovács János, az Operaház első karmestere felajánlotta, hogy „beugrik” Kober helyett vezényelni, de a Magyar Narancs értesülései szerint Héja Domokos megbízott fő-zeneigazgató elutasította segítségét, meglehetősen nagy felháborodást kiváltva az operaházi művészek között. Az intézmény honlapján mindenesetre Kober mellett ő szerepel karmesterként.

Korábban hasonló okokkal magyarázta visszalépését Keri-Lynn Wilson kanadai karmester is. Mint a Hír24 beszámolt róla, a kanadai világsztár Orbán Viktornak is megírta, hogy a próbák előtt és alatt nyilvánvalóvá vált számára, hogy „az új adminisztráció nincs felkészülve arra, hogy egy jelentős operaház irányításának összetett feladatát ellássa”. Ókovács Szilveszter akkor lapunknak mindezt cáfolta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik