Kultúra

Alföldi: „Nem vagyok megvehető”

alföldi róbert (alföldi róbert)
alföldi róbert (alföldi róbert)

A színháznak az a dolga, hogy belecsapjon a lecsóba ahelyett, hogy kussoljon – állítja Alföldi Róbert. A Nemzeti Színház igazgatója, akit a következő évadtól Vidnyászky Attila vált, még a pályázati eredmény hétfői nyilvánosságra hozatala előtt adott interjút a Magyar Narancsnak.

Alföldi elmondása szerint jelenleg fájdalom és szomorúság van a Nemzetiben, de – mint hangsúlyozza – nagyon szép, hogy nem kezdődtek el rossz dolgok, nem indult meg a klikkesedés. „Senki nem okol senkit, senki nem próbál helyezkedni, senki nem kezdett el félni senkitől” – jegyezte meg.

“Lilaság” és értékpusztulás

A szakmai bizottsági meghallgatásról szólva elmondta, hogy Ókovács Szilveszter arról érdeklődött, hogy minden „lilaságot” beengedne-e a színházba, mire a direktor megkérte Ókovácsot, hogy értelmezze számára a „lilaság” szót. „Aztán azt válaszoltam, hogy szerintem egy felelős vezető ki tudja választani azokat, akikkel dolgozni akar, azon túl viszont nem szól bele a munkájukba” – nyilatkozta a Nemzeti igazgatója.

Vidnyászkyról szólva Alföldi elmondta, hogy – nem mint vesztes pályázóban, hanem mint intézményvezetőben – nagyon komoly aggályokat vet fel benne, amit a Nemzetiben akar. Sőt, mint hangsúlyozta, „nincs 120 ezer olyan ember, aki alig várja, hogy egy másik Nemzeti Színházba jöhessen. „Vannak ezek a jól hangzó szlogenek, amikről már tudjuk, hogy a gyakorlatban nem működnek” – tette hozzá a jelenlegi direktor, aki attól tart, kárba vész számtalan érték. „Akkor kimondom: itt nemzeti értékherdálás történik. Nem az én személyem miatt, hiszen az tényleg lényegtelen. Hanem azért, mert itt egy nagy csomó érték teremtődött meg, és azt most elpusztítják” – hívta fel a figyelmet.

„Nem kussolni, nem megalkudni, nem utazni mocskos kis kompromisszumokban” – Fotó: Neményi Márton/Hír24

Már érezte

Arra a kérdésre, hogy szerinte mikor dőlt el, hogy menni fog, Alföldi azt válaszolta, volt, hogy politikailag hibázott. Állítja, a román nemzeti ünnepet, a “Juliska-Iluskát”, a szopós botrányt annyira túllihegték, és annyira méltatlan helyzetek jöttek létre, hogy szerinte sem a belföld, sem a külföld felé nem lehetett volna kiviselkedni azt, ha őt kirúgják. Mint mondja, körülbelül másfél hónapja ritkult meg a politikusokkal való közvetlen kapcsolata. „Azt mondják, akik magyarázkodnak, hogy nem tehetik meg a választóikkal, hogy engem még egyszer kineveznek” – fogalmazott.

Mint a társulatról és a darabokról szólva megjegyezte: „Még azok is, akik politikailag egész másként gondolkodnak, esetleg várják is, hogy én elhúzzak innen, még ők is büszkék szerintem az előadásainkra, a színházunkra.” Véleménye szerint azonban jövő szeptemberben az új direktor minden darabot azonnal levesz majd a műsorról, hiszen „ez egyenesen következik a politika döntéséből”.

Félti a színészeit

A jövőről szólva elmondta, ugyan neki van és lesz munkája, de nagyon aggódik a színészeiért. „A társulat nagy részének akkor is maradnia kell, ha legszívesebben elmenne. A „nagyokhoz” szerintem nem fog hozzányúlni. Akiket elküldene (Vidnyánszky – szerk.), azok el fognak jönni maguktól. A fiatalok – lehet, hogy megtartja őket, nem tudom. Aggódom értük. Ja, és a saját korosztályomért is. Akár mennek, akár maradnak. Pusztító helyzet. Értékpusztító” – fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy „mi az igazi baja vele azoknak, akik elindították ellene a hadjáratot”, Alföldi a következőket válaszolta: „Mondhatnék több mindent, de a lényeg az, hogy nem vagyok megvehető. (…) Mindennél fontosabb számomra, hogy jó előadás, jó színház legyen. (…) Nem kussolni, nem megalkudni, nem utazni mocskos kis kompromisszumokban, mert a színháznak ez a dolga: belecsapni a lecsóba”. Hozzáteszi: abban pedig csalódott, és fáj számára, hogy idehaza semmit sem számít a teljesítmény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik