Nagyvilág

Theresa May pártja nem szavaz Orbánék ellen

A Sargentini-jelentés a toryk szerint politikailag motivált, miközben pusztán jogi kérdésről van szó.

Nem szavazzák meg a Sargentini-jelentést a brit miniszterelnök, Theresa May pártjához tartozó európai parlamenti képviselők – írja az Independent.

A londoni lapnak Strasbourgban megerősítették a tory politikusok, hogy ellene szavaznak annak, hogy Magyarországgal szemben megindítsák az Európai Unióról szóló szerződés hetes cikkelye szerinti eljárást, mivel rossznak tartják ezt a megközelítést, és átpolitizáltnak a folyamatot. Hozzátették viszont, hogy ezzel a döntéssel nem minősítik a magyarországi helyzetet.

Dan Dalton konzervatív EP-képviselő úgy nyilatkozott, hogy ha egy tagállam megsérti az Európai Unió egyezményeit, akkor az Európai Bizottság dolga jogi eljárást indítani. Az EP-képviselőknek ebben nem lenne szerepük, bevonásuk politikai motivációt vet fel.

A brit konzervatívok szavazata döntő lehet a szavazás kimenetelét illetően, ugyanis kétharmados többséggel kell az Európai Parlamentnek elfogadnia az indítványt ahhoz, hogy a tagállamok állam- és kormányfőiből álló Európai Tanács előtt folytatódjon az eljárás hazánk ellen az uniós alapértékek megsértése miatt.

A legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt a konzervatívok álláspontját szégyenletesnek tartja. EP-képviselőjük, Richard Corbett ezt azzal indokolta, hogy Orbán Viktor cselekedetei a politikai szabadságjogokat, egyenlőséget és emberi jogokat tekintve, az iszlamofóbiát és az antiszemitizmust figyelembe véve szégyenbe hozzák Európát. Corbett szerint ugyanakkor nem meglepő a toryk döntése, minthogy az EP-ben egy frakcióban ülnek a Svéd Demokratákkal és más szélsőjobboldali pártokkal, miközben a rasszizmus felemelkedőben van a kontinensen. (Fotó: Europress – AFP PHOTO / BEN STANSALL)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik