Nagyvilág

Húsz éve a világ rájött, mire jó az internet, és ehhez az elnök nyughatatlan pénisze kellett

Jelentős médiatörténeti eseménynek volt tanúja a világ éppen húsz évvel ezelőtt, 1998. szeptember 11-én. Ezen pénteki napon hozták nyilvánosságra a 445 oldalas ügyészi jelentést Bill Clinton és Monica Lewinsky viszonyáról, olyan részleteket is aprólékosan taglalva, hogy az amerikai elnök pontosan mikor és milyen testrészeken érintette meg 1995-ben a Fehér Ház gyakornokát, és hogy az akkor 21 éves lány hány alkalommal jutott el a teljes kielégülésig.

A fél világot izgalomban tartó szexgate persze nem akkor pattant ki, Amerika már év eleje óta azt találgatta, vajon hazudik-e az elnök a nyilvánosságra került románcról. Augusztusban Clinton hét hónap konzekvens tagadás után végül elismerte, hogy „helytelen intim kapcsolatba” került Lewinskyval, nem sokkal azt követően, hogy a meghurcolt és hatóságok által szorongatott nő – ugyancsak hosszú hónapok ellenállása után – részletes tanúvallomást tett a viszonyról, és előkerült a híres kék ruha is Clinton spermafoltjával.

Fotó: Shawn Thew/The Washington Post/Getty Images

Minden idők egyik legnépszerűbb bulvártémájából azért kerekedett politikai válság, mert a nyomozást vezető különleges ügyész szerint Clinton kétszer is elkövette a hamis tanúzás bűncselekményét, amikor letagadta, hogy szexuális viszonya volt Lewinskyval, emiatt pedig egy közjogi felelősségre vonás keretében akár el is lehetett volna távolítani hivatalából (ezt a kongresszus végül nem kezdeményezte).

Ez a húsz évvel ezelőtti szeptemberi nap pedig azért vált médiatörténeti mérföldkővé, mert ez volt az első alkalom, hogy az akkor még új médiumnak számító internet lenyomta a hagyományos sajtót, vagyis az emberek többsége immár nem tévén, rádión illetve a fél nappal később megjelenő printlapokban, hanem a neten vetette rá magát a nyomozás eredményeire, illetve a nagyrészt Lewinsky vallomásán alapuló pikáns részletekre.

Miután kitették a jelentést (amelyet két napon belül könyv formájában is piacra dobtak), az adatforgalom körülbelül húsz százalékkal növekedett meg a neten, a jelentés hivatalos honlapja túlterhelés miatt pillanatok alatt elérhetetlenné vált, és bár a dokumentumot azonnal több száz helyen publikálták, a nagyobb netes újságok is szinte kivétel nélkül beszakadtak hosszabb-rövidebb időre, a CNN online kiadását percenként háromszázezren keresték fel csúcsidőben.

Magyarországon ekkoriban még gyerekcipőben járt az internetes média, a mai nagyobb online újságokból még egyik sem létezett. A szöveg kivonatát két nappal az amerikai közzététel után az Internetto hozta le, a cikket több mint tízezren nézték meg, ami kiugró eredmény volt a címlapjával egy átlagos napon nyolcezer embert elérő weblapnak – ma a nagyobb hazai online újságok (Index, 24, Origo) hat-hétszázezer látogatót érnek el egy átlagos hétköznapon.

Fotó: Mark Wilson / Getty Images

„Már három napja lehetett olvasni a nagy hírszolgáltatóknál, hogy közzéteszik majd a jelentést” – idézte a korabeli Népszabadság Nyírő Andrást, az Index elődjének tekinthető Internetto főszerkesztőjét. „Pénteken figyeltem a CNN-t és láttam, amikor kinyitják az aktákat.

És tényleg, abban a pillanatban elérhetővé vált a neten is, harmadik kísérletre sikerült letöltenem, ez egy négyszáz kilobájtos fájl.

Beleolvastam, és teljesen megdöbbentett a szöveg. Az volt a legfélelmetesebb, hogy láttam a CNN-en Clinton arcát, a képviselőkét, akik pont ugyanakkor olvasták a jelentést, amikor én. Sokat töprengtünk, hogy milyen formában tegyük ezt közzé, hogy ne súroljuk a pornográfia határait, meddig mehetünk el mondjuk az anyag illusztrálásban.”

Nőügyei miatt szorul a hurok Trump körül
Az elnökségét fenyegető legnagyobb veszélyt jelentheti volt ügyvédje vádalkuja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik