Sport

Babos Tímea is kiesett az első fordulóban

Fucsovics Márton hősiesen játszott a 13-szoros Grand Slam-győztes Novak Djokovic ellen, ám végül négy szettben kikapott. A nőknél Babos Tímeának szurkolhattunk, akinek noha nem az egyes a fő száma, de meglepetéseket tud okozni. Ellenfele, a 11. helyen kiemelt Darija Kaszatkina meg is izzadt a magyar játékos ellen, de végül döntőszettben behúzta a meccset.

Pedig Babos jól játszott, hiába vesztette el az első szettet, folyamatosan az orosz játékos sarkában volt, a második játszmában pedig kulcszituációban tudott brékelni.

A döntőszett is előnybe került a magyar teniszező, ám idővel elfáradt, amit Kaszatkina jó érzékkel ki is használt, így végül ő jutott a következő körbe.

Nem egyszerű mit mondani, picit sokként élem meg, hogy újra nem sikerült, erről korábban beszéltem is. Újra egy topjátékossal találkoztam és volt esélyem a továbbjutásra

– nyilatkozta saját honlapján a 25 éves soproni teniszező. Hozzátette: nagy és nehéz meccs volt, ami fizikailag és érzelmileg is rengeteget kivett belőle.

A párosban világelső Babos Tímea és partnere, a francia Kristina Mladenovic második kiemeltként a női párosverseny első fordulójában a Kirsten Flipkens, Alison Van Uytvanck belga duóval találkozik szerdán.

Eredmény, US Open, 1. forduló:

Darija Kaszatkina (orosz, 11.) – Babos Tímea (magyar) 6:4, 5:7, 6:4

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik