Sport

Andy Murray és Stan Wawrinka is győzelemmel tért vissza a US Openen

A 2017-es wimbledoni torna óta első Grand Slamén induló Andy Murray, valamint a szabadkártyával főtáblás Stan Wawrinka is győzött a US Open első fordulójában.

A két korábbi New York-i bajnok közül a 33 éves svájci Wawrinkának jutott nehezebb ellenfél a nyolcadik helyen kiemelt bolgár Grigor Dimitrov személyében, ám a háromszoros GS-tornagyőztes két és fél órás csatában, három szettben búcsúztatta el világbajnokot.

A világranglistán jelenleg 101. svájci játékos két térdműtéten is átesett azóta, hogy utoljára pályára lépett az Arthur Ashe Stadionban: a 2016-os döntőben aratott győzelme volt ezidáig az utolsó mérkőzése az év negyedik Grand Slam-versenyén. Érdekesség, hogy a két teniszező idén Wimbledonban is az első fordulóban találkozott, és akkor is Wawrinka győzött. Dimitrov öt év után először esett ki két egymást követő Grand Slamen is az első fordulóban.

A védett ranglistával főtáblás, az ATP-rangsorban mindössze 382. Murray az első körben az ugyancsak sérülés után visszatérő ausztrál James Duckworth-szel találkozott, és négy játszmában nyert. A brit játékos idegesen kezdett, az első játszmában sokat hibázva került hátrányba, ezt követően azonban nagy csatában, közel három és fél órás meccsen fordított.

Eredmények, 1. forduló, férfiak:

Wawrinka (svájci)-Dimitrov (bolgár, 8.) 6:3, 6:2, 7:5
Isner (amerikai, 11.)-Klahn (amerikai) 7:6 (7-3), 6:3, 6:4
Lorenzi (olasz)-Edmund (brit, 16.) 4:6, 6:4, 7:5, 6:1
Sock (amerikai, 18.)-Andreozzi (argentin) 6:0, 7:6 (7-4), 6:2
Kubler (ausztrál)-Bautista (spanyol, 19.) 6:3, 6:3, 6:4
Raonic (kanadai, 25.)-Berlocq (argentin) 7:6 (7-4), 6:4, 1:6, 6:3
Hacsanov (orosz, 27.)-Ramos (spanyol) 6:3, 6:2, 6:3
Verdasco (spanyol, 31.)-López (spanyol) 6:2, 7:5, 6:4
Pella (argentin)-Ruud (norvég) 6:4, 6:4, 6:1
Simon (francia)-Harris (dél-afrikai) 6:2, 6:2, 6:3
Jarry (chilei)-Gojowczyk (német) 7:6 (7-4), 4:6, 6:1, 7:5
Humbert (francia)-Altamirano (amerikai) 6:3, 7:6 (7-4), 6:3
Sonego (olasz)-Müller (luxemburgi) 7:6 (7-2), 6:7 (9-11), 5:7, 7:6 (8-6), 6:2
Murray (brit)-Duckworth (ausztrál) 6:7 (5-7), 6:3, 7:5, 6:3

nők:
Szvitolina (ukrán, 7.)-Vickery (ukrán) 6:3, 1:6, 6:1
Muguruza (spanyol, 12.)-Csang Suaj (kínai) 6:3, 6:0
Mertens (belga, 15.)-Nara (japán) 6:2, 6:7 (5-7), 7:5
Barty (ausztrál, 18.)-Dzsabur (tunéziai) 6:1, 6:3
Peterson (svéd)-Pavljucsenkova (orosz, 27.) 1:6, 6:4, 6:3
King (amerikai)-Vihljanceva (orosz) 7:6 (7-4), 6:3
Begu (román)-Brady (amerikai) 6:3, 6:3
Giorgi (olasz)-Osuigwe (amerikai) 6:4, 6:1
Makarova (orosz)-Watson (brit) 6:1, 3:6, 6:3
Maria (német)-A. Radwanska (lengyel) 6:3, 6:3
korábban:
Kanepi (észt)-Halep (román, 1.) 6:2, 6:4
Vang (kínai)-Rybarikova (szlovák, 31.) 6:2, 6:2
Teichmann (svájci)-Jakupovic (szerb) 6:3, 6:0
Lapko (fehérérosz)-K. Bondarenko (ukrán) 6:3, 6:3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik