Most, az interjú készítésének idején is Kínában van, de tudható, hogy már régen különleges kapcsolata van ezzel a kultúrával. Mire vezethető ez vissza?
Egy számomra nagyon fontos családi történet áll a háttérben. Nagypapám az ötvenes években éveket töltött Kínában. Mérnökember volt, a kínai mérnökök munkáját segítette. Körbeutazta a hatalmas országot, és később már kínaiul tartott előadásokat. Egész gyerekkoromat meghatározták azok a történetek, amiket ezekről az utazásokról mesélt. Mikor 2010-ben elvesztettem, úgy éreztem, valamilyen módon meg kell hogy emlékezzek róla. Azzal a céllal mentem Kínába, hogy egy kulturális projektet hozzak létre az emlékére, amiben kínai és magyar művészek egyszerre vesznek részt.
Többször nyilatkozta, hogy nagyon hálás a magyar zenei oktatásnak, a Kodály-módszernek, ami alapján 4 éves kora óta tanult. A keleti zene ugyanakkor teljesen más, mint a közép-európai. Ön lát valamilyen hasonlóságot, rokonságot?
Nemcsak hogy hálás vagyok, hanem meggyőződésem is, hogy minden sikeremet a magyar zeneoktatásnak köszönhetem. Nem tudom, van-e egyáltalán a világon ehhez hasonlóan professzionális rendszer, amely már négyéves kortól tudatosan a színpadra készít fel. Ezért van az, hogy a magyar művészek szakmailag a világ elitjéhez tartoznak. A kérdés második felére válaszolva a kínai és a magyar népzene kapcsolatáról már rengeteg tanulmány látott napvilágot. Kvintalitás és pentatónia – állítólag nincs még két nép, mely együttesen alkalmazná ezt a két rendszert a népzenéjében. Az első utazások során sokszor megtörtént velem, hogy egy-egy hotel liftjében felkaptam a fejem, mert azt hittem magyar népdalt hallok, pedig kínai dallam szólt. Engem ez a hasonlóság kifejezetten érdekelni kezdett, ezért közel egy év munkával megalkottuk a Kultúrák Hídja Szimfóniát, melyben az egyik legősibb kínai dallamot a mi Tavaszi Szél dallamunkkal ötvöztük. Tradicionális kínai hangszerek mellett természetesen ősi magyar hangszereken előadva, kórus és szimfonikus zenekar kíséretével. A tételről látványos videó is forgott, melyet hamarosan be fogunk mutatni.
Kilenc albummal a háta mögött, 2009-ban mutatta be először a Symphonicot, most decemberben, az Arénában újra ezzel lép színpadra. Mi változott a produkcióban azóta?
A 2009-es koncert nagyon meghatározó volt, hiszen először próbáltuk ki élőben ezt az elsőre kicsit sokszínűnek tűnő új zenei stílust. Azóta nagyon sok minden történt, és a folyamatos fejlesztőmunka eredményeképpen egy közel két és fél órás zenei show jött létre különleges látványelemekkel.
Hogy lehetett ennyire különböző – japán, indiai, örmény és európai – kultúrák zenéit egységes műsorrá, egységes zenei élménnyé gyúrni?
Mi magunk is ennek a kérdésnek a megválaszolását tartottuk a legfontosabbnak a munka során, hiszen féltünk, hogy ami nagyon sokféle, az végül könnyen elveszítheti a karakterét. Az aggodalmaink elmúltak, mikor rájöttünk, hogy a saját zenei témáim eléggé meghatározzák az egyes tételek hangulatát, még akkor is, ha különböző hangszerelési megoldások színesítik az anyagot. A decemberi koncert amerikai rendezője szerint, ami igazán egyedülálló az az, hogy a zeneszerző maga ül a teljes show alatt a színpadon előadóként. Talán ez az oka annak, hogy az egységes zenei élmény megteremthető.
Hogy sikerült megnyerni kreatív rendezőnek – a korábban számos világsztárral dolgozó – Brian Burke-öt?
Nem tudok beszámolni különösebben izgalmas történettel: megkerestük a menedzsmentjét. Aztán egy év levelezés után lehetőséget kaptam, hogy telefonon meggyőzzem őt, hogy vállalja el a munkát. Valószínűleg jól beszéltem.
Nem gyengíti a zenei önkifejezést a látvány, a show?
Ellenkezőleg. Minél több érzékszerv van bevonva véleményem szerint egy művészeti élménybe, annál intenzívebb lehet a hatás. Ha a tér lehetővé tenné, még illatokat is használnék.
Ön inkább zeneszerzőnek, zenésznek vagy show-mannek tartja magát?
Mindháromnak egyben. És még sok minden másnak is. A marketing és a kommunikáció is érdekel például. Tulajdonképpen minden, ami ahhoz szükséges, amire az életemet anno feltettem: valamiféle olyan sikert létrehozni, ami bemutathatja az egész világnak, hogy egy olyan területen, mint a zene igazi nagyhatalom vagyunk.
Az említett 2009-es első Symphonic-bemutatón elnyert egy Guinness-rekordot is: egy perc alatt 498-szor ütötte le ugyanazt a billentyűt. Ön lett a világ leggyorsabb zongoristája. Mit mutat be az a rekord?
A rekorddal rá szerettem volna irányítani a figyelmet arra, hogy manapság már a klasszikus zenében is fontos a marketing és a kommunikáció. Emellett egy globális játékra invitáltam a világ zongoraművészeit. Az ötlet sikerét igazolja, hogy évről évre az egész világban vannak fiatal zongoristák, akik a rekordnak köszönhetően a rájuk irányuló figyelmet kiválóan kamatoztatják további karrierjük építésében. Ezért az ötlet jónak bizonyult. És még egy fontos dolog. Szeretek játszani. Kikacsintani egy pillanatra a közönségre, hogy érezzék, nekem fontos az is, hogy jól szórakozzanak. Természetes, hogy a rekordnak semmilyen művészeti értéke nincsen. Ez egy játék volt.
Közben egy újabb kirándulást is tett: a Drum & Piano című projektben a zongorát és dobot „házasították” össze Kiss Endivel. Hogy került ez a produkció a világ egyik legfontosabb innovációkat bemutató tudományos konferenciájára, a Ted Globalra?
Bruno Giussani, a TED európai igazgatója Budapesten, a TEDx Danubian hallotta egy előadásomat, melyen arról beszéltem, hogy mennyire modern hangszernek tartom a zongorát még ma is. Hogy ezt bizonyítsam, az előadás végén begurítottuk a színpadra Endit a dobjával együtt, és rögtönöztünk egy rockkoncertet. Annyira rendhagyónak tartotta a produkciót, hogy meghívott minket Edinburgh-be, hogy a TED Globalon is adjuk elő újra. Hihetetlen érzés volt olyan előadók után színpadra állni, akik szó szerint már megváltoztatták a világot. A TED-en tartottak előadást korábban a Facebook vagy a Google alapítói, de Bill Gates is. A leghátborzongatóbb az, amilyen nyitottsággal fogadja a közönség az új gondolatokat. Egy olyan közeget kell elképzelni, akik 6000 dollárt fizetnek kizárólag azért, hogy mások gondolatait hallgassák. Az előadás után persze egész este megy a beszélgetés… Sokat tanultunk abból, hogy ott lehettünk. Természetesen az Arénában is bemutatjuk a Drum and Piano produkciót, de a Munkácsy Ecset és Zongora és a Symphonic produkció tételei is elhangoznak majd. Pont ez az a zenei sokszínűség, ami miatt egy dolgot garantálok: unatkozni nem lehet majd, az biztos.
