Tech

Véres bugyival döntenék le a tabukat

Korábban már többször is írtunk olyan kezdeményezésekről és vitákról, amiknek egy emoji állt a középpontjában, elég csak a „hamburgermojira” gondolni, ami nem reprezentálta hűen egy valódi hamburger rétegezését, vagy a fegyver emojira, amit végül vízipisztolyra cserélt az Apple.

A Plan International UK és a Plan Australia jótékonysági szervezetek korábban már többször is próbálták felhívni a figyelmet a menstruációs szegénységre és a menzesszel kapcsolatos tabukra. Az olyan szegényebb országokban, mint Kenya, vagy Kambodzsa a tinédzserlányok akár az iskolából is kimaradnak, mert nem tudják megvenni a szükséges higiéniai kellékeket.

A TERVEK. Fotó: Plan Internetional

A szervezetek most azt szeretnék elérni az emojikat szabályozó Unicode konzorciumnál, hogy legyen saját jele a menzesznek, amivel szerintük a nők szabadabban beszélhetnének a havi ciklusukról, főleg azok, akik a serdülőkorba léptek. Ezt a Plan Internation kérdőíves felmérése is megerősítette, a megkérdezett 18-34 éves brit nők fele szerint a menstruációs emodzsik megkönnyítenék a ciklusukról való kommunikációt.

Eddig ha valaki a havi ciklusáról beszélt a neten, használhatta kreatív módon a kitörő vulkán, vagy netán a vörös rózsa figurákat, de ennél lényegesebben célratörőbben azok a grafikák, amiket a Plan UK tervezett.

https://twitter.com/PlanGlobal/status/1019211970212483072

Az öt jel közt van véres betét, vörös cseppek és petefészek is.  A cseppes bugyi eddig 18700 szavazatot kapott egy netes felmérésben, de az emoji konzorcium így is elutasította. A Plan UK mindenesetre nem adja fel, újabb grafikát nyújtottak be, ami már csak nemes egyszerűséggel egy vércsepp.

A döntést még később hozza meg a konzorcium azzal kapcsolatban, hogy lesz-e menstruációs emoji, addig is a Plan UK Twitter-oldalán lehet követni a fejleményeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik