Kultúra

Bárki küldhet be történelmi filmötleteket a Filmalapnak

Pályázatot hirdetett a Magyar Nemzeti Filmalap magyar történelmi eseményeket feldolgozó alkotásokra. A szervezet honlapján megjelent felhívás szerint bárki pályázhat kidolgozott filmötletével, a nevezés nincs filmes végzettséghez kötve. A szeptemberi 15-i határidő után a zsűri kiválasztja azokat a filmeket, amikben lát fantáziát, és javasolja azok további fejlesztését. A pályázat összdíjazása egymillió forint.

Az elbírálás során fontos szempont lesz, hogy a történet átélhető és érvényes üzenetet fogalmazzon meg a közönség számára. Fontosnak tartjuk, hogy a főhős drámai történetében egy közösség, vagy a magyar történelem legfontosabb eseményei, kérdései tükröződjenek.

szól a pályázat kiírása. A Filmalap vezérigazgatója, Havas Ágnes nemrég az InfoRádiónak mondta el, hogy a szervezet hangsúlyt fog fektetni arra, hogy történelmi hősfilmet készítsen, mivel habár örülnek az olyan filmek, mint a Saul fia, vagy az 1945 sikerének, felemelő, tömegeket megszólító alkotásokat is akarnak készíteni.

A pályázatokra 3-5 oldalas treatmenteket várnak, amelyek vagy valós, vagy kitalált hősökről kell, hogy szóljanak, és a magyar történelem eseményeit kell feldolgozniuk. A nyertes pályázók nevét a Filmalap október 31-én teszi közzé honlapján.

Havas Ágnes (filmalap, havas ágnes,)
Havas: magyar hősökre vágynak a mozinézők
Ezért várja történelmi filmek forgatókönyveit a filmalap.

Kép: Forum Hungary

Ajánlott videó

Olvasói sztorik