Kultúra

Fillérekért lehet Magyarországon filmet forgatni, mégis több százmilliós a bevétel

Több mint kétezerszer használtak tavaly különböző filmes produkciók magyar közterületet a forgatáshoz, tudta meg a Világgazdaság a Magyar Nemzeti Filmalaptól. Idén sem lassult le a magyarországi forgatási láz, július közepéig az ezret is meghaladta az ilyen kérvények száma. Ehhez az is hozzájárul, hogy amellett, hogy Budapest a karizmája miatt is különösen népszerű helyszín a forgatásra, gyakorlatilag aprópénzért lehet magyar közterületen filmet készíteni.

A világörökségi területeken ugyanis a forgatás díja mindössze 2000 forint naponta, négyzetméterenként. Budapest kiemelt turisztikai helyszíneinél ez az összeg csak 800, míg vidéken mindössze 200 forint.

Ezeket a díjakat a mozgóképről szóló 2004-es törvény melléklete határozza meg.

Budapest az egyik legjobb hollywoodi színész
Egy neves angol lap próbálta megfejteni, miért jelenik meg a város olyan sok filmben.

A tavaly kiadott 2000 engedélyből 1900 fővárosi, 100 pedig vidéki helyszínekre vonatkozott. Idén eddig 900-szor forgattak a fővárosban, 100-szor vidéken. A filmesek legkedveltebb helyszínei az országban Szentendre, Esztergom, Vác és Dunakeszi, Budapesten pedig az Andrássy út, a Szabadság tér, a Szent István-bazilika környéke, a Feneketlen-tó, a Villányi út, a Döbrentei tér és a Várkert Bazár. A statisztikába nemcsak a nagyjátékfilmek, de a reklámok is beleszámítanak.

Az ebből bejövő pénz nagy része az önkormányzatokhoz kerül: a Filmalap tavaly 46 milliót, idén eddig 19 milliót szedett be szolgáltatási díjként, Budapest önkormányzatainak 2017-ben összesen pedig bruttó 272 millió forint ütötte a markát a bérlési engedélyekért. A kerületek közül a VI. vezet: tavaly januártól júniusig 40 millió forintot számlázott ki, és az idei első fél évben is 30 milliónál jár. Terézvárosnak viszont elege van a forgatásokból, ők ezt nyilatkozták a lapnak:

A kerület olyannyira népszerű a filmkészítők körében, hogy a lakosság nyugalmának védelmében nem növelni, hanem csökkenteni igyekszünk a parkolóhelyek kiesésével, közlekedési nehézségekkel és az itt élők számára egyéb kellemetlenségekkel járó forgatási igényeket.

Kép: Angelina Jolie és Brad Pitt Budapesten forgat. Philip Ramey/Corbis via Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik