Lapértesülések szerint lemond megbízatásáról dr. Matejka Zsuzsanna, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója. A hírek szerint a rendszerváltás óta e tisztet leghosszabb idő óta betöltő szakember maga kezdeményezte felmentését.
Semmilyen hivatalos megkeresés, vagy lemondási szándékról szóló levél, illetve szóbeli közlés sem jutott el a szaktárcához – hangsúlyozta a FigyelőNet megkeresésére Tóth Judit, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium szóvivője. Mint mondta, tudomásuk szerint Matejka Zsuzsanna tartósan szabadságon van.
|
Matejka Zsuzsanna hivatalba lépését követően újságíróknak hangsúlyozta, hogy elsősorban az irányított betegellátási modell bővítése és a szabályozott gyógyszerpiac kialakítása csábította a főigazgatói székbe. Az elmúlt időszakban mindkét téma folyamatosan napirenden volt, sőt szakemberek arra is felhívják a figyelmet, hogy tucatnyinál több koncepció készült. Arról nem beszélve, hogy miniszteri biztosokat is kineveztek az ügyek előmozdítása érdekében.
Különösen biztatóan alakultak az események – legalábbis a reformtervek szempontjából – Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelöltsége idején, a kormányfőjelölt ugyanis abban a szűk egy hónapban, amikor a miniszterelnöki bársonyszékre várakozott, kilátásba helyezte az egészségügyi szféra átfogó reformját. Hivatalba lépését követően azonban a reformlépések elhalasztása mellett döntött, mindössze kisebb átalakítások mellett kötelezte el magát és kormányát.
Kis lépések taktikája
A küszöbön álló átalakításokról szólva Tóth Judit, a szaktárca szóvivője annyit mondott, hogy átfogó reformok helyett olyan alapvető, kis lépésekre kerül sor, amelyek azért a betegek számára is érzékelhetőek. Így a várakozási idő csökkenésére és az ellátási körülmények javulására lehet számítani.
A gyógyszerpiaci reformok kapcsán arra hívta fel a figyelmet a szóvivő, hogy a gyógyszergyártókkal napirenden vannak a tárgyalások, de a minisztérium által „gyógyszerbékének”, a közvélemény által inkább csupán „fegyverszünetnek” nevezett megállapodás nyomán 2006-ig nem várható lényegi fejlemény. Az irányított betegellátási rendszer modellje kapcsán Tóth Judit szerint még csak halasztásról sem lehet beszélni, helyesebb úgy fogalmazni: ez a kérdés lekerült a napirendről.
Ha Matejka Zsuzsanna korábbi szavait, s az ezekből körvonalazódó terveit összevetjük a tárca szóvivőjének szavaiból kirajzolódó valósággal, megállapíthatjuk, hogy akár lemondott az OEP főigazgatója, akár csupán szabadságolta magát, túl sok tennivalója az elkövetkező két évben aligha akadna hivatalában.