Kultúra

Milliókat adhatnak Kádár utolsó leveleiért

Igazi történelmi ritkaságokat árverez el egy antikvárium Budapesten szombaton.

Kádár Jánosnak, az MSZMP első titkárának, később főtitkárának két levele kerül kalapács alá a fővárosban. A két ereklye együttes kikiáltási ára 2,7 millió forint, s az aukciót szervező szakember szerint biztosan nagy lesz az érdeklődés – írja a Blikk.

– Az egyik levelet Kádár kézzel írta, az az 1987-ben Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkárnak küldött sorok piszkozata – mondta a lapnak Földváry Antal, a Krisztina Antikvárium tulajdonosa. A másik nem más, mint Kádár lemondólevele. Valószínűleg ez az utolsó hivatalos irat, amit aláírt, a dátum szerint kevesebb, mint egy hónappal Kádár halála előtt, 1989. május 10-én kelt.

A pártfőtitkár végül nem küldte el a levelet, melyben többek közt az állt, hogy „fegyelmezett kommunistaként” elfogadja az MSZMP Központi Bizottságának döntését, hogy felmentették pártelnöki tisztségéből és a központi bizottsági tagságából is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik