Belföld

Kádár békében nyugodhat

Sem megszüntetni vagy felszámolni nem kívánják Kádár János sírhelyét, sem az elhunytakat nem kívánják máshová exhumálni – cáfolta a korábbi információkat a Budapesti Temetkezési Intézet.

Kádár János sírhelye, illetve a munkásmozgalmi parcella és panteon állítólagos megszüntetése kapcsán kijelentik, hogy a jelzett sírhelyeken nyugvó elhunytak sírhelyeit nem kívánják megszüntetni, sem pedig az elhunytakat máshová exhumálni – olvashato a HavariaPress oldalán.

Nincs joguk kihantolni Kádárt

A temetkezési intézetnek erre sem joga, sem szándéka nincs, és bár a parcella sírhelyei nem minősülnek védetteknek a kegyeleti törvényben foglaltak szerint, de Kádár János sírtáblája – miként a Fiumei úti Sírkert jelentős része is – műemléki védelem alatt áll. Egyúttal hozzátették, hogy szakmai és jogi megítélésük szerint a parcella, illetve a sírhelyek védettségéig viszont az újraváltás lehetőségét a jogszabályi keretek között kell biztosítaniuk, a sírok felett rendelkező természetes vagy jogi személyiségek, szervezetek, illetve örököseik, vagy jogutódjaik számára.

Emellett a Munkáspárt 2006 is elküldött a Hír24-nek egy közleményt, amelyben kijelentik, hogy megvédik a munkásmozgalmi sírokat. Szerintük a Fidesz emberellenes állama szeretné kitenni a sírjukból a magyar történelmet meghatározó embereket, a munkásmozgalom kiemelkedő tagjait. „Az antifasiszta és munkásmozgalmi hősök névtáblái után a halottakat akarják meggyalázni. Közöttük van Kádár János is. Akár szereti valaki Kádárt, akár nem, a történelmi sírokat és a halottakat nem illendő bolygatni.” –írják.

Moldova intézkedett

Az egész ügyet a Bors hétvégi cikke indította, amely szerint a 25 éve halott pártfőtitkárnak nincs már élő hozzátartozója, és nemsokára lejár a sírhelye. Ezért 800 ezer forintért kell megváltani Kádár János és neje sírját a budapesti, Fiumei úti temetőben.

Minderre Moldova György író jött rá, aki egy hónappal ezelőtt járt a pártfőtitkár nyughelyénél. A Bors szerint Mesterházy Attilától kért segítséget, amelynek hatására az MSZP elnöke elkezdte intézni az ügyeket, és be is fizetik az összeget.

A lap kitér arra is, hogy Kádár vitatott történelmi szerepe ellenére a feladat inkább a Boross Péter vezette Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottságra tartozna. Úgy tudják, hogy még nem született döntés az ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik