Belföld

PDSZ: Tanévkezdés előtt egy hónappal 4-5 ezer pedagógus hiányzik az oktatási rendszerből

Nemrég megírtuk, hogy több mint kétezer tanár hiányzik a tanévkezdéshez, július elején közel 2400 aktív álláshirdetést találtunk tanítók és tanárok számára, most ez a szám már 2781 a Hír Tv szerint. A szakszervezet szerint viszont még ennél is több, 4-5 ezer pedagógus hiányzik az oktatási rendszerből bő egy hónappal a tanévkezdés előtt.

A Hír Tv-nek Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára viszont azt mondta, évek óta folyamatosan növekszik a pedagógusok száma, és külön programokkal próbálják ösztönözni a fiatalokat, hogy a tanári pályát válasszák.

Akár Klebelsberg-ösztöndíjjal, akár maga a megemelt tanári fizetés is ösztönzőleg hat a diákokra, éppen ezért 30 százalékkal többen is jelentkeznek pedagógusnak, és többeket is vesznek fel. Tehát a jövőben egyre több és több pedagógus fogja elkezdeni a pályáját. Az is fontos volt számunkra, hogy a hiányterületeken legyen minél több pedagógus, éppen ezért a Klebelsberg-ösztöndíj ott ad nagyobb támogatást, ahol hiány van, vagy azokon a területeken, ahol több tanárra van szükség

– nyilatkozta Rétvári Bence.

A PDSZ elnöke, Szűcs Tamás szerint hiába jutnak be egyre többen pedagógiai szakokra, a bekerülők 45 százaléka lemorzsolódik, míg a pályakezdő tanárok fele 1-2 éven belül elhagyja a pályát.

(Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik