Belföld

Robbanás volt a Mátrai Erőműben

Felrobbant egy tartály a Mátrai Erőműben, de személyi sérülés nem történt - közölte a társaság sajtószóvivője pénteken. A robbanás csütörtökön délután történt.

Korcsog Béla, az erőmű szóvivője elmondta, hogy a detonáció következtében két, egyenként 312 megawattos blokk leállt. A baleset okát vizsgálják, és előreláthatólag kora délután sajtótájékoztatót tartanak – tette hozzá.

A katasztrófavédelem az közölte, hogy az erőmű belső tűzoltósága eloltotta a robbanás következtében keletkezett tüzet, a katasztrófavédelem munkatársai az erőműhöz vezető utakat biztosíttották.

A technológiai zavar következtében személyi sérülés nem történt, ugyanakkor az anyagi kár mintegy négyszázezer euró (körülbelül százmillió forint), a termeléskiesésből következő árbevétel-kiesés pedig egymillió euró (körülbelül 247 millió forint) – közölte Korcsog Béla.

Mint elmondta, a robbanás csütörtökön este, nem sokkal hat óra előtt történt az V-ös számú blokk úgynevezett expander tartályában. Ez a berendezés párologtatja el a kazándob felől érkező vizet.

A robbanás következtében károsodott több, a technológia működtetéséhez szükséges vezeték, a tartályt tartó födémszerkezet, illetve a három, egyenként 312 megawattos blokk begyújtására szolgáló olajellátó rendszer.

Ez utóbbiból az olaj kifolyt, ám a társaság tűzoltóságának gyors beavatkozása nyomán nem gyulladt meg. A biztosításban részt vett az állami tűzoltóság is. A begyújtó olajrendszer hibája miatt a IV-es és az V-ös blokk nem üzemel.

Ugyanakkor leállás esetén veszélyeztetett a III-as blokk újraindítása is. A számítások szerint, a III-as és a IV-es blokk olajellátását október 4.-re állítják helyre, az V-ös blokk pedig, karbantartást követően, várhatóan 10 nap múlva indulhat újra. A történtek előreláthatólag nem befolyásolják a cég eredményét, hiszen biztosítással és tartalék karbantartási idővel is rendelkeznek – közölte Korcsog Béla.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik