Foci

Kulcspozícióból távozik az MLSZ-alkalmazott

Szélesi Zoltán játékos-pályafutása befejezése után – 2015. – azonnal az MLSZ alkalmazottja lett. Másodedzőként ott ült a magyar kispadon a franciaországi Európa-bajnokságon, miközben folyamatosan gardírozta U17-es csapatát, amellyel 2017-ben Eb-negyeddöntőbe jutott.

Tavaly, Bernd Storck lemondása után beugróként két mérkőzés erejéig még a felnőtt válogatottat is vezette. Ideiglenes szövetségi kapitányként első mérkőzésén 2017. november 9-én a válogatott 2-1-es vereséget szenvedett Luxemburgtól, majd a második találkozóján öt nap elteltével legyőztük a vb-résztvevő Costa Ricát.

Az elmúlt három esztendőben tartalmas időszakot töltöttem a Magyar Labdarúgó Szövetségnél. Fájó volt a luxemburgi vereség, de a vb-résztvevő Costa Rica legyőzését komoly sikernek tartom, és büszke vagyok arra, hogy a nemzeti csapatot vezethettem. Egy fiatal, pályakezdő edző számára a legfontosabb a tanulás, a tapasztalat. Úgy érzem, nagyon sokat fejlődtem az elmúlt időszakban, hálás vagyok minden edzőkollégának, akivel együtt dolgozhattam, és örülök, hogy ezzel párhuzamosan elvégezhettem a Pro-licencet. Szintén hálás vagyok az MLSZ vezérkarának, hiszen a játékos-pályafutásom lezárta után azonnal megadták nekem a lehetőséget, hogy szövetségi edzőként dolgozhassak

– nyilatkozta az mlsz.hu-nak Szélesi Zoltán.

A korábbi német és francia légiós a jövőjével kapcsolatban elmondta, Marco Rossi, az új szövetségi kapitány lényegében azzal a stábbal képzeli el a munkáját, amellyel korábban sikeresen együtt dolgozott.

Teljes mértékben elfogadom ezt a döntést, annál is inkább, mert magam is vágyom az új kihívásokra: szeretném az elmúlt időszakban szerzett tapasztalatokat más helyzetekben, akár egy felnőttcsapat vezetőjeként kamatoztatni

– fogalmazott a korábban Németországban és Franciaországban is légióskodó 36 éves szakember.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik