Foci

Megvan Georges Leekens másodedzője

Georges Leekens szövetségi kapitány – híven korábbi bejelentéséhet – mindössze egy belga szakemberrel, Patrick De Wildével erősíti meg a férfi A-válogatott mellett eddig is dolgozó szakembergárdát, és a korábbi időszak szereplőivel folytatja a munkát.

De Wilde Szélesi Zoltán mellé csatlakozik a férfi A-válogatott szakmai stábjához, így Georges Leekens szövetségi kapitány munkáját továbbra is elsősorban magyar szakemberekből álló stáb segíti majd.

Ahogy azt korábban is említettem, eddig is elhivatott és profi kollégákat alkalmazott az MLSZ az A-válogatott stábjában minden szakterületen. Ebből fakadóan a csapat stábja mindössze Patrick De Wildével egészül ki, aki szakmai tapasztalatával és hozzáállásával is teljes mértékben illeszkedik a többiekhez. A stábon belül nincs különösebb hierarchia, mindannyian a csapat lehető legjobb felkészítéséért dolgozunk

– fogalmazott az mlsz.hu-nak a szövetségi kapitány.

A képen Patrick de Wilde Fotó: Virgine LeFour

Az ötvennégy éves belga szakember számára nem lesz ismeretlen a Georges Leekensszel közös munka, hiszen Algéria nemzeti csapatát együtt irányították a 2017-es Afrikai Nemzetek Kupáján. A PRO-licences edző több belga klubnál is dolgozott technikai igazgatóként, vezetőedzőként, de volt az ukrán Metalurg Donyeck másodedzője is. Az utánpótlás területén is komoly tapasztalatokat szerzett a testnevelői végzettségű De Wilde, hiszen az osztrák Red Bull Salzburgnál az U18-as csapatot irányította, és tavaly ellátta az algériai olimpiai válogatott szakvezetői feladatkörét is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik