Tech

Ezért várjuk már nagyon a szeptembert

Az USA-ban már javában zajlik a San Diego Comic-Con, a világ egyik legnagyobb képregényes seregszemléje, ahol már nem csak a kilencedik művészet képviselői vonulnak fel, de hollywoodi nagyágyúk és tévésorozatok sztárjai is, meg minden, aminek kicsit is köze van a képregényekhez.

Kinn van a rendezvényen az Insomniac Games csapata is, akiknek szeptemberben jelenik meg az új játéka, a Marvel’s Spider-Man, amiben természetesen Pókember irányítására lesz lehetőségünk. A csapat a rendezvényre időzített egy vadiúj előzetest is, amit megtekintve alig várjuk, hogy végre ősz legyen!

Igazán jó Pókemberes videojáték utoljára 2008-ban készült (Spider-Man: Web of Shadow), de nagyon úgy tűnik, hogy jövőre ismét kapunk egyet, ugyanis a Marvel’s Spider-Man kifejezetten ígéretes alkotás benyomását kelti. Az Insomniac Games munkája ráadásul nemcsak remekül néz ki, de a játékmenet és a történet is biztató az eddig kiadott előzetesek alapján.

Műfaját tekintve egy nyitott világú akciójátékot kapunk,

amiben a 23 éves Peter Parkert irányíthatjuk, aki a sztori szerint nyolc éve tevékenykedik szuperhősként. Főszereplőnk eddig sosem látott, egyedi kosztümben pompázik, irányítható lesz az újságíróként dolgozó Mary Jane, fel fog bukkanni az ifjú Pókember, Miles Morales, és külön örömhír, hogy a történet megírásában közreműködött a The Amazing Spider-Man képregényekért felelős Dan Slott is.

A Marvel’s Spider-Man 2018. szeptember 7-én jelenik meg, kizárólag PlayStation 4 konzolra, és a hazai játékosoknak kiváló hír lehet, hogy a program honosítva, azaz magyar felirattal kerül a boltok polcaira.

A legnagyobb rajongók pedig már most elkezdhetik félretenni a pénzt, ugyanis a játék érkezésével párhuzamosan a Sony kiad egy limitált, egyedi színezésű PlayStation 4 Pro konzolt is, ami finoman szólva is őrülten jól néz ki – ráadásul mellé csomagolják a programot is.

A játékkal egy időben egy gyönyörő Pókemberes PS4 Pro is piacra kerül – Forrás: Sony

Ajánlott videó

Olvasói sztorik