Tech játékteszt

Ausztriában váltam profi bérgyilkossá

A Hitman-játéksorozat idén 18 éves, ráadásul 2018. november 13-án jelenik meg a legújabb epizód, a Hitman 2 (a fejlesztők 2016-ban lényegében rebootolták a szériát), amit a legnagyobb rajongók már elő is tudnak rendelni. Akik élnek a lehetőséggel, azok nemcsak abban lehetnek biztosak, hogy ősszel megkapják a saját példányukat, de már most elérhetővé válik számukra a Hitman: Sniper Assassin, ami lényegében egy külön játék, ahol nemcsak a kopasz 47-es ügynök irányítható, de kooperatív módban már egy barátunkkal közösen is belevághatunk a célszemélyek likvidálásába.

EGY FÉRFI, SZÁZ LEHETŐSÉG

Akik kicsit is jártasak a Hitman-játékok történetében, azok biztos emlékeznek rá, hogy 2012-ben már kaptunk egy „minijátékot” Hitman: Sniper Challenge címen, és az előrendelőknek járó Hitman: Sniper Assassin lényegében ugyanez, csak modern köntösben, új helyszínen, új lehetőségekkel. Konkrétan arról van szó, hogy a bérgyilkosunk ezúttal egy Ausztriába látogat, egy meg nem nevezett hegyi kastélyhoz, ahol annyi a feladatunk, hogy egy fix pontról, mindössze egyetlen

távcsöves puskával likvidáljunk három célpontot, illetve tizenöt testőrt.

Erre van összesen tizenöt percünk, a célszemélyek ráadásul folyamatosan mozognak az épületen kívül és belül, ha pedig valaki – látványosan – elhalálozik, akkor a többiek azonnal menekülőre fogják, nekünk pedig alig marad időnk elvégezni a feladatunkat. Persze vérbeli Hitman-játékról lévén szó, nemcsak egy méretes és szép helyszínt kapunk, de számos lehetőséget is, hogy profi módon, észrevétlenül tegyük el láb alól az előttünk elterülő terepen grasszáló célpontokat.

A három jómadár, akiket el kell tenni láb alól – Forrás: IO Interactive

Adott a lehetőség, hogy jól irányzott fejlövésekkel végezzünk az áldozatokkal, de lehetünk trükkös fiúk (vagy lányok) is: álcázhatjuk balesetnek a haláleseteket (lezuhanó csillár, hangfal vagy éppen szobor), felrobbanthatjuk a gázpalackokat, használhatunk eltérő lövedékeket (sima, falon is átütő, lökéshullámot generáló), sőt ha elég ügyesek vagyunk, akkor megoldhatjuk, hogy egy tócsába sétálva a szerencsétlen áldozatainkat agyon csapja az áram, amit egy világítótest szétlövésével oldunk meg.

Hogy miképp abszolváljuk a feladatunkat, az teljesen ránk van bízva, a lényeg, hogy tizenöt percen belül mindhárom célszemély elpatkoljon, és annyi testőr kövesse őket a túlvilágra, amennyi csak lehet.

Mindez ebben a formában persze gyorsan unalmassá válna, ha a program nem értékelné a teljesítményünket, így minél ügyesebben és csendesebben tesszük el láb alól a delikvenseket, annál több pont üti a markunkat – a pontoknak hála pedig egyre ütősebbé válik a fegyverünk, így a következő körben még hatékonyabbak lehetünk, és még több pontot zsebelhetünk be.

Minél ügyesebbek vagyunk, annál jobb felszereléssel próbálkozhatunk újra – Forrás: IO Interactive

NEM CSAK A CÉLPONTOKRA VADÁSZOL

Habár a célszemélyek többféle módon is kiiktathatók, annyi lehetőség azért nincs a játékban, hogy a tizedik alkalom után ne unjuk meg az egészet. Az alkotók szerencsére erre is gondoltak, így az áldozatok lepuffantása mellett extra feladatok is várják a kihívásra vágyó játékosokat. Meg kell találni tíz gumikacsát és szétlőni őket, ugyanezt megismételni tíz galambbal, ellőhetjük az összes vázát és villanykapcsolót, illetve segíthetünk egy hegymászónak, vagy tüzet gyújthatunk egy ősembernek…

Utóbbi nem vicc, erre tényleg van lehetőség, a különleges apróságokat pedig érdemes megtalálni és „aktiválni”, ugyanis a pálya végi elszámolásnál növelik a szorzót, tehát minél többet hajtunk végre, annál több pont üti a markunkat – ami nemcsak azért jó, mert így szintet lép a fegyverünk, de a világ összes többi játékosával vagy a barátainkkal is összemérhetjük a tudásunkat a pontversenyben.

És nemcsak a vicces furcsaságok növelik a szorzót, de vannak sokszor kifejezetten kemény extra kihívások is, amiket teljesítve még magasabb lesz az említett szorzó, és így a küldetés sikeres teljesítésével akár több millió pont is gyűjthető. Például figyelhetünk arra, hogy mindenkit fejlövéssel intézzünk el, végezhetjük úgy a dolgunkat, hogy egy hulla se szúrjon szemet, sőt az is egy külön kihívás, hogy legalább öt áldozatot úgy likvidáljunk, hogy vízben elmerülve tűnjenek el mindenki szeme elől.

SOKKAL TÖBB, MINT AMINEK LÁTSZIK

A különböző lehetőségek, a kihívások és a rejtett apróságok ráadásul olyan jól működnek együtt, hogy az ember pikk-pakk azon veszi észre magát, hogy órákat töltött a Sniper Assassin-nal. Bár elméletben marha unalmasnak hangzik ugyanazt a pályát játszani újra és újra, de a konzol/PC előtt ülve erről szó sincs, mert mindig akad egy újabb trükk, amit ki kellene próbálni, meg kell találni a gumikacsákat, teljesíteni kell a kihívásokat, és egyébként is, mennyire menő már, hogy mindig egyre több és több pontot zsákolunk be,

miközben a fegyverünk is egyre hatékonyabbá válik.

És nemcsak a puska fejlődik, de mi is. Az első alkalommal még csak kapkodjuk a fejünket, és örülünk, ha sikerül egy célszemélyt likvidálni, harmadjára már mindenkivel végzünk, az ötödik nekifutásra pedig már kész tervekkel vágunk neki a feladatnak. És ekkor még messze nincs vége a mókának, hiszen tizedszerre és tizenötödszörre is érdemes elindítani a küldetést, a huszadjára pedig már olyan precízen, olyan profi módjára vadásszuk le a mit sem sejtő áldozatokat, hogy azt öröm nézni.

A Hitman: Sniper Assassin ráadásul párban is játszható, ilyenkor egy barátunkkal együtt ülünk a kastély feletti magaslaton, és összedolgozva végezhetjük el azt a feladatot, amit korábban magányosan gyakoroltunk. A cél ugyanaz, csak némileg eltérnek a karakterek képességei (más típusú fegyver és lövedékek), illetve közösen sokkal menőbb akciókat lehet végrehajtani, mint egyedül. Csak a példa kedvéért: az egyik bérgyilkos az öntözőt lövi el, míg a másik egy lámpát, ami áramot vezet a vízbe –

a végeredményt aligha kell külön ecsetelni.

Hiába tűnik egyszerűnek, hiába csak egyetlen pálya, hiába mindig ugyanaz a feladat, a Hitman: Sniper Assassin jó móka, kicsit addiktív is, ráadásul öröm felfedezni minden apró titkát és különleges lehetőségét. Az egyetlen hibája, hogy önmagában nem megvásárolható, szóval ha szeretnénk kipróbálni, akkor muszáj előrendelni a Hitman 2-t PC-re, Xbox One-ra vagy PlayStation 4-re. Persze ha az ősszel érkező játék ugyanilyen jó lesz, akkor lehet, hogy simán megérni…

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik