Kijelentette: „ha egy puccs elhatalmasodik egy koalíción belül, akkor nem lehet tudni, hogy melyik nap mi fog történni. Nekünk ezért nagyobb a felelősségünk, mint a szokásos ellenzéki felelősség. Nekünk minden nap készen kell állnunk arra, ha az ország bennünket hív segítségül, ha azt kéri tőlünk, hogy ismét vállaljuk kormányzati felelősséget, akkor nekünk arra készen kell állnunk, akár már holnap reggel is”.
A Fidesz elnöke kitért arra, hogy a nemzeti ügyekben nem szívesen bírálja a kormányt, inkább az együttműködés útját keresi, de a külügyminiszteri szék körül kialakult helyzet nem segít abban, hogy a kormány hatékonyan léphessen fel külpolitikai kérdésekben. „Van egy külügyminiszter, aki van is meg nincs is” – fogalmazott. Mint mondta, nem érti, hogy Kovács László miért vállalta el pár hétre a külügyminiszteri posztot, amikor az Európai Unió biztosi posztja felé irányította a lépéseit.
A volt miniszterelnök úgy véli, hogy a kormány nem hirdethet új programot, mert a választók a korábbi végrehajtására adtak felhatalmazást. Szólt arról is, hogy további privatizáció nem indokolt Magyarországon. Az szerinte káros és az emberek mindennapjait veszélyezteti. Az állami vagyon további értékesítése nincstelen országot eredményez, amit másképp gyarmatnak neveznek – tette hozzá.
A Fidesz elnöke hangsúlyozta, hogy ma nem azért emlékezünk a holokausztra vagy a Szálasi-puccsra, mert szélsőjobboldali veszély van Magyarországon, hanem azért, mert október 15-e van és az évforduló. „Aki azt állítja, hogy néhány széllelbélelt figura, aki média-megrendelésre vakuk kereszttüzében lendítgeti a karját, hogy így bekerüljön a nyilvánosságba, aki azt állítja, hogy ez a néhány széllelbélelt figura tényleges neonáci, Szálasi vagy újnyilas veszélyt jelent, az nincs tisztában a realitásokkal.”
Az ellenzéki politikus szerint Magyarországnak ma nincs ilyen problémája, van viszont egy új emlékezete egy sötét korszakról. Orbán Viktor beszélt arról is, hogy Magyarországon ma nincs reális nyilasveszély, a Szálasi-puccs szomorú évfordulóját pedig a kormány propaganda-eszközzé tette.
A Fidesz elnöke arra a kérdésre, hogy lehet-e stratégiai partnere az MDF a Fidesznek azok után, amik az elmúlt időszakban történtek a fórumon belül, illetve azok után, amiket Dávid Ibolya a Fidesszel kapcsolatban megfogalmazott, kijelentette: a Fidesz nem mondott le az MDF-ről. Megjegyezte ugyanakkor, hogy „valóban kevés ember kapott annyi kosarat, mint ő Dávid Ibolyától”.
„Mi (…) nem mondtunk le arról, hogy elnyerhessük az MDF kegyét, hogy kiérdemeljük az MDF bizalmát, hogy létrejöjjön közöttünk az a stratégiai szövetség, amely szerintem szükséges” – mondta a Fidesz első embere.
