Az infláció szeptemberben 6,6 százalékra mérséklődött az augusztusi 7,2 százalékról, és jelentősen alatta maradt a 6,9 százalékos piaci várakozásnak. A dezinflációs folyamat az elemzők szerint egyértelműen kamatcsökkentésre ad lehetőséget.
Egyes vélemények szerint jó alapot teremthet a kamatszint mérséklésére az is, hogy a folyó fizetési mérleg II. negyedéves, 2.120 millió eurós hiánya alacsonyabb lett a vártnál, továbbá az, hogy a 2005-ös költségvetési tervezettel kapcsolatban optimistának mondható jegybanki kommentárok jelentek meg.
A kedvező szeptemberi inflációs adat keddi közlése után a forint azonnal gyengülni kezdett. A hétfői 245,50 forintos euró árfolyam a hét végére 248,00 forint közelébe emelkedett. Az állampapír-piacon a másodpiaci hozamszint a rövid lejáratokon a várt kamatcsökkenést megközelítő mértékben mérséklődött.
Szapáry György, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke az inflációs adat megjelenése után a Reuters hírügynökségnek úgy nyilatkozott: az infláció csökkenése teret enged a kamatcsökkentésnek, de a jegybanknak előbb mérlegelnie kell a körülményeket.
„Minden körülményt meg kell vizsgálnunk, mik voltak az inflációs adat okai, mik a kilátások, és a pénzügypolitikát ennek fényében kell meghatározni” – mondta Szapáry.
Londoni elemzők ugyanakkor arra is figyelmeztettek: fokozni fogja a politikai feszültséget a jegybanktörvény tervezett módosítása, amely a Monteráris Tanács létszámának bővítését és a tagok egy részének miniszterelnöki kinevezését javasolja.
A törvénymódosításról november 15-én szavaz a parlament.
A Dresdner Kleinwort Wasserstein befektetési bank kommentárja szerint a törvény nagyobb ellenőrzést adna a kormánynak a központi bank kamatpolitikájáért felelős monetáris testület felett, ugyanis a tanács létszámának növekedésével azoknak a tagoknak a száma növekednék, akiket a miniszterelnök javasol.
Járai Zsigmond jegybank-elnök szerint a törvényjavaslat sértené a bank függetlenségét és bizonytalanságot okozna a tőkepiacon. Járai kijelentette: a pénzügypolitikai tanács elképzelt megváltoztatása nem a megfelelő módszer a kormány számára a forint gyengítésére. Pénzügypolitikai enyhítést a költségvetés rendbe tétele útján lehet elérni. Aminek változnia kell, az az ikerdeficit alapvető oka, azaz a költségvetés.
A Magyar Nemzeti Bank utoljára augusztus 16-án csökkentette 50 bázisponttal az alapkamatot, amely jelenleg 11 százalék.