Kultúra

Nemváltoztatás után, nőként tér vissza az időutazó doktor

Kijött a beharangozó előzetes a Ki vagy, doki? című sci-fi sorozat új évadához, amelyben a széria történetében először női színész, Jodie Whittaker fogja játszani a főszereplő Doktort. Egyelőre nem tudni, hogy a BBC mikor tűzi időutazó idegen kalandjait, de most végre kaptunk egy ízelítőt abból, mire lehet számítani:

Whittaker Peter Capaldit váltja a szerepben, aki 2013 óta alakította a Doktort. A BBC legendás, 55 éve kisebb-nagyobb megszakításokkal futó sorozatában eddig összesen tizenhárom színész alakította a főszereplőt, aki a sztori szerint képes halálközeli állapotban arcot, illetve személyiséget cserélni, hogy megmeneküljön. Ezzel a stúdió a folyamatos színészcserét is biztosítani tudja, valamint több irányba is elviheti a történetet, így például többi tulajdonsága mellett a főszereplő nemét is megváltoztathatja.

Nem ez lesz azonban az egyetlen nagy változás az új évadban. Távozik még a 2010 óta vezető íróként és producerként dolgozó Steven Moffat, helyére Chris Chibnall érkezik, a sorozat zenéjét Murray Gold helyett pedig Segun Akinola szerzi majd.

Kép: BBC/YouTube

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik