Belföld

Feljelentették a csépai atyát, mert ételt osztott a rászorulóknak

A rendőrség és az illetékes hivatal két munkatársa együtt vonult ki nemrég a csépai plébániára, miután több helyi lakos is jelezte, hogy az atya élelmiszert adományoz az éhezőknek, azonban szerintük ezek a tartós élelmiszerek nem „biztonságosak”, írja a szoljon.hu.

Antal András atya éppen külföldön volt, amikor telefonon hívta a plébánián dolgozó munkatársa, hogy a kapuban állnak a váratlan látogatók, akik házkutatásra érkeztek.

A hatósághoz tavaly decemberben érkezett lakossági észrevétel arról, hogy az atya rendszeresen adományoz élelmiszert a falu rászorulóinak. A bejelentéshez csatoltak fényképeket is, amikről látszott, hogy akadt olyan élelmiszer, aminek lejárt a fogyaszthatósági vagy minőségmegőrzési ideje.

A bejelentők szerint az adományozott élelmiszerek azért sem biztonságosak, mert nem tudni, honnan származnak. Idén ismét több alkalommal kaptak bejelentést lejárt élelmiszer adományokról, ezért vizsgálatot kezdeményeztek.

Az ellenőrzés során végül nem találtak semmilyen élelmiszert a plébánián, de az atyát figyelmeztették, hogy az élelmiszer-adományozás uniós és nemzeti jogszabályoknak megfelelően élelmiszer-forgalmazásnak minősül. Élelmiszert forgalmazni pedig csak az erre regisztrált szervezetnek lehet.

Az atyát arra kérték, hogy jelentse be az illetékes hivatalnál az élelmiszer forgalmazását, és tegye lehetővé az élelmiszer-szállítmányok ellenőrzését. Ez komoly papírmunkát jelentene, mivel az atya sokszor másoktól kap tartós élelmiszert, hogy ezeket ossza szét a rászorulók között.

Antal András szerint a lakossági bejelentés irigység és rosszindulatúságon alapszik.

Ennek ellenére a hatóság emberei azt állították, hogy ha az éhezőknek enni akarok adni, azt nem tehetem meg, ha nincs bejelentés a hivatal felé. Szomorú!

– mondta.

Az atya hozzátette, hogy a rászorulók maguk mennek el a plébániára az élelmiszerért, nem ő viszi el hozzájuk, a felkínált élelmiszert pedig nem kell elvinniük, ha úgy vélik, az biztonságosan nem fogyasztható, akkor elutasíthatják.

Szerinte előfordulhatott, hogy lejárt egy konzerv vagy egy zacskós leves szavatossága, azt azonban úgy véli, érdemes tudni, hogy különbözik a csomagoláson feltüntetett szavatossági idő és a valódi fogyaszthatóság ideje .

Bármi is történt, munkámat tovább folytatom. Hogy nehéz árral szemben úszni? Az. Mindezek ellenére sem hagyhatok egyetlen éhezőt sem vacsora nélkül, aki hozzám fordul segítségért

– közölte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik