Tudomány

Így juthat elég folyadékhoz, ha nem szeret vizet inni

Az emberi test napi folyadékszükséglete átlagosan 2-3 liter. Ezt persze egyenletesen elosztva kell meginnunk, és lehetőleg nem szénsavas üdítők formájában.

Miért kell ennyi vizet innunk?

Testünk mintegy 50-60 százaléka víz: a férfiak szervezetében körülbelül 38-46 liter, a nőkében pedig 26-33 liter található a folyadékból. Ebből a mennyiségből folyamatosan veszítünk: a vizelet, a széklet, az izzadság és a könny mellett a kilélegzett levegőben is van víz. Így az ember akár 2,5 liter folyadékot is veszíthet egy nap.

Éppen ezért folyamatosan innunk kell.

Európai ajánlások szerint egy átlagos hőmérsékletű területen, megerőltető fizikai aktivitás nélkül a férfiaknak napi 2,5; a nőknek pedig 2 liter vizet kell meginniuk (terhes nőknél napi 3, szoptató nőknél pedig napi 7 deciliter extra vízbevitel ajánlott). Ez a mennyiség vonatkozik az idősekre is, gyerekeknek viszont már egy éves korban a 8 deciliter/1 liter az ajánlott mennyiség, amely az életkorral fokozatosan nő.

A napi 2-3 liter víz elfogyasztása azonban sokak számára megterhelő. Még szerencse, hogy vannak módszerek a folyadékszükséglet kellemesebb ellátására.

Turmixok, limonádék, szörpök, smoothie-k

Nem kell különösebb fantázia ahhoz, hogy vízből és némi gyümölcsből egészséges, kellemes limonádét készítsünk, esetleg összedobjunk egy házi szörpöt.

Persze használhatunk tejet, joghurtot, fagyasztott gyümölcsöket és zöldségeket is. Meglepő lehet,

de a tej például átlagosan 87,9 százalék vizet tartalmaz.

Így észre sem vesszük, és egy-egy adag turmixszal, limonádéval, szörppel vagy smoothie-val 3-5 deciliter vizet vihetünk be szervezetünkbe.

Kép: Thinkstock

Levesek, főzelékek

A levest elsősorban nem azért esszük, hogy pótoljuk a folyadékveszteségünket, pedig egy kiadós leves felér egy nagy adag, a kiszáradás kezelésére használt fiziológiás sóoldattal. Levest fogyasztani persze sokkal kényelmesebb, mint infúziót kapni.

A levesekben ráadásul rengeteg értékes ásványi anyag vagy vitamin lehet. Ugyanez igaz a magyar specialitásra, a főzelékre is.

Egy levessel vagy főzelékkel tehát amellett, hogy 3-5 deciliter folyadékot fogyaszthatunk el, hasznos vitaminokhoz és ásványi anyagokhoz is hozzájuthatunk.

Kép: Thinkstock

Zöldségek és gyümölcsök, saláták és kompótok

Lehet tízórai, uzsonna vagy akár köret: a zöldségek és gyümölcsök kiváló folyadékforrások. A körte és alma például felkarikázva, serpenyőben pár perc alatt karamelles ízűre pirítva sült húsok mellé remekül passzol, de natúr joghurtot is felturbózhatunk friss vagy fagyasztott gyümölcsökkel, lekvárral.

Egy-egy adaggal újabb 2-3 deciliter vizet fogyaszthatunk el.

Kép: Thinkstock

Puding, fagyi, sorbet, pohárkrém

Egy pudingot elkészíteni nem nagy ördöngösség, a desszert ráadásul gyümölccsel tálalva, lehűtve nyáron is remek választás. A forróságban persze a fagyi vagy sorbet a legjobb, de jégkrémmel is lehet próbálkozni.

Azzal sem lehet mellényúlni, ha egy mag nélküli görögdinnyét felvágunk, és egy kis héjat rajta hagyva a darabokat egyenként folpackba csomagolva behelyezünk a fagyasztóba. A fagyival és társaival további 1-2 deciliter folyadékot vihetünk be szervezetünkbe.

Kép: Thinkstock

(Kiemelt kép: Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik