A Ferencváros egykori játékosát a belügyi szervek azzal tudták megzsarolni, hogy börtönbe zárják, mert órát csempészett, akárcsak akkoriban szinte minden külföldre járó játékos.
“Beültettek egy fekete Volgába, majd a Duna-partra gurultak velem. A harmadik próbálkozás után írtam alá a beszervezésemről szóló papírt. Attól kezdve lettem Nemere, a besúgó. (…) A külföldi túrákra voltak kíváncsiak, arról kellett jelentést adnom, hogy ki kivel találkozott.” – mondta Novák a lapnak.
A több mint 300 bajnoki mérkőzést játszó focista elmondta, hogy tiszta a lelkiismerete, mert senkiről nem árult el semmi terhelőt, de ennek ellenére bocsánatot kér mindenkitől, és vasárnap délelőtt elmegy a Fradi csarnokába a szokásos öregfiúk meccsre, hogy a csapattársasi szemébe nézzen.