Kultúra

Lovasi: mintha végletekig zombisodó közegben élnénk

A Kiscsillag frontembere a zenekar március elején megjelent negyedik albuma kapcsán beszélt, hogy egy új barbarizmus épül Magyarországon.

Roncsország

A Kiscsillag Szeles című nagylemeze az első olyan, amit Lovasi Andrásék a Kispál és a Borz megszűnése után készítettek. A zenész a recorder.blog.hu-nak adott interjúban többek közt arról is mesélt, hogy miért lett „erősen közérzeti az új lemez”.

„Ahogy az ember öregszik, egyre inkább aggódó nagypapaként kezd viselkedni, és szomorúbbnak látja a dolgok folyását, már csak azért is, mert előbb –utóbb kimarad belőle, tehát még elméleti esélye sincs befolyásolni azokat. De én azt látom, hogy ami most Magyarországon folyik az emberek életében – és a politikáról nem is ejtek szót – az olyan, mintha egy roncsországban élnénk, egy végletekig zombisodó közegben. Ez óhatatlanul a személyes érzelmeimet, életemet is átjárja, mert mindenhol állandóan ebbe ütöm bele az orromat. Vagy ha nem ütöm bele én, akkor előbb vagy utóbb beleüti más” – fogalmazott Lovasi, hozzátéve, hogy szerinte most annak a világnak a lassú eróziója folyik, amihez a rendszerváltáskor csatlakozni szerettünk volna. Ő úgy látja, hogy mivel ez Magyarországon nem is épült ki teljesen, vagy csak korcsformában, ezért itt még gyorsabban épül le.

Barbarizmus

A zenész a jövőt illetően sem kevésbé borúlátó, mint mondta: “egy olyan konszenzus alakul ki a társadalomban, amelyik érvényre juttatja a kutyafalkában uralkodó viszonyokat. Az emberi aljassággal megspékelve, mert a kutya a döntéseiben sokkal egyenesebb, mint az ember. Mondhatjuk, hogy egy új barbarizmus van kialakulóban”.

Hozzáfűzte, hogy a „Szeles” egyfajta „nosztalgikus búcsú egy olyan élet lehetőségétől, ami soha nem jött létre Magyarországon, és most már valószínűleg nem is fog”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik