A liberális párt szerint a szociális politikát és az adóztatást külön kell választani, mert a szociális kedvezmények adóhoz kötésével mindig azok járnak jól, akik többet adóznak. A szabad demokrata politikus azt is hangsúlyozta, hogy szerinte a Fidesz nem nagyon találja az ellenszerét “a dinamikus miniszterelnöknek” és a megváltozott kormánypolitikának.
“A kormány az ígért dinamizmust föl tudja mutatni. A politikai ügyekben történő megnyilatkozás jellege alapvetően megváltozott, (…) de nem pusztán PR-fogásokról van szó” – mondta sajtótájékoztatóján a párt országos tanácsának elnöke. Példaként említette a benyújtott adó- és költségvetési törvényeket, amelyeken, szerinte, látszik, hogy érdemi tartalmi változásokról van szó. Tájékoztatása szerint a rászorultsági elv érvényesítésében még van vita a két kormánypárt között, “az SZDSZ következetesebben, és messzebbre kíván elmenni mint az MSZP”.
“Egy kormánynak kötelessége a gazdaság dinamizálását, hatékony működését és a szociálpolitikai igazságossági elveket egyeztetni” – jelentette ki Pető Iván. Kifejtette: az SZDSZ úgy véli, új adónemeket nem lehet bevezetni, akkor sem, ha esetleg a nagyobb jövedelműekkel szembeni hangulat “ezt igényli”, mert ez a gazdasági érdekeltséget és a munkahelyteremtést fékezné. A liberális párt szerint a szociális politikát és az adóztatást külön kell választani, mert a szociális kedvezmények adóhoz kötésével mindig azok járnak jól, akik többet adóznak – mutatott rá a politikus.
Pető Iván szerint a megváltozott politizálással a kormánypártoknak jó az esélyük arra, hogy visszaszerezzék a választópolgárok szimpátiáját. Ez azt jelenti, hogy a két párt a korábban feltételezettnél jobb esélyekkel indulhat a következő választásokon – hangsúlyozta Pető Iván. A szabad demokrata politikus azt is hangsúlyozta, hogy szerinte a Fidesz nem nagyon találja az ellenszerét “a dinamikus miniszterelnöknek” és a megváltozott kormánypolitikának. “Az SZDSZ botrányos, populista akciónak tartja a Fidesz privatizációs népszavazási kezdeményezését” – mondta Pető Iván. Felelős politikai párt még a siker érdekében sem alkalmaz olyan eszközöket, melyek az országnak kárára vannak – hangsúlyozta. Hozzáfűzte: a kisebbik kormánypárt mind a három népszavazási kezdeményezést egyformán rossznak, helytelenek és az ország számára károsnak gondolja – fűzte hozzá.