A hiány azonban jóval elmarad a Fehér Ház júliusban becsült 445 milliárd dollár várakozásától, miközben a deficitet az év elején még 521 milliárd dollárra várta. A kongresszus költségvetési hivatala 415 milliárd dollár deficitre számított. A költségvetési hiány a hazai össztermék 3,6 százaléka.
A Fehér Ház egyik illetékese a korábbi várakozásokhoz képest kisebb hiányt a gazdaság élénkülésével indokolta. John Snow pénzügyminiszter pedig kijelentette: a költségvetés vártnál jobb alakulása is bizonyítja, miszerint Bush elnök jó úton halad azon cél elérése felé, hogy ígéretének megfelelően öt év alatt a felére csökkentse a hiányt.
A képviselőház költségvetési bizottságának egyik demokrata párti tagja elfogadhatatlannak mondta, hogy az ország történetének legnagyobb költségvetési hiányát jó hírként próbálják meg beállítani.