Élet-Stílus

Szerednyey Béla nem aggódik, hogy 17 évvel fiatalabb felesége lecseréli később

A 60 éves színész hét és fél évvel ezelőtt ismerte meg jóval fiatalabb párját, akit néhány éve feleségül is vett. A kapcsolattal két gyerek is érkezett, akiket a sajátjaiként nevel, így teljesnek érzi az életét.

Szerednyey Béla a legnagyobb titokban állt oltár elé
Az 56 éves színész-rendező 2010-ben ismerkedett meg több mint egy évtizeddel fiatalabb párjával, akivel titokban már a boldogító igent is kimondták.

Lelkileg egy nagy nyugalmat jelent, nem kell már vadásznom, nem kell visszautasítanom a felkéréseket. Végre nyugalom van, egy biztos háttér

– mondta a Fem3 Caféban Szerednyey Béla, aki egyáltalán nem érzi a közel két évtizednyi korkülönbséget és azért sem aggódik, hogy a jövőben ebből probléma lehet.

17 évvel fiatalabb nálam, de bennem nem volt dilemma. Úgy gondoltam akkor is, meg most is, hogy mi tökéletesen azonos, kozmikus korban vagyunk. Ő is elvált már egyet, én is, ezért egykorúnak érzem magunkat a kapcsolatban. Másfelől én már nem szeretek eljárni külön utakon és ő sem és ez a hasonlóság összetalálkozott a korkülönbség dacára.


Kiemelt kép: Fem3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik