Nem mindennapi üzletbe fogott Fellegi Tamás korábbi fejlesztési miniszter, akinek az érdekeltségébe tartozó nemzetközi társaság a „modern harcmezőkön” használt biztonságtechnikai eszközökkel kereskedik – tudta meg a 24.hu. A második (2010-ben hivatalba lépő) Orbán-kormány egykori tárcavezetőjének irányítása alatt működő EAC Technologies Zrt. Magyarországon, Izraelben és az Egyesült Államokban is rendelkezik irodával.
A kibernetikai és védelmi technológia területén érdekelt társaság honlapján az olvasható:
Célunk, hogy intelligens megoldásokat kínáljunk a 21. század új és fejlődő globális biztonsági igényeinek és kihívásainak megfelelően, különböző vállalatok, illetve azok projektjeibe való beruházás révén. Az EAC Technologies olyan megoldásokat kínál, amelyek segítenek kontrollálni a káoszt a modern harcmezőkön.
A kevesebb mint egy éve bejegyzett vállalat egyelőre mindössze egyetlen terméket kínál, méghozzá egy drónelhárító rendszert. Mint írják, az eszköz megakadályozza, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható, polgári frekvenciasávon működő drónok egy adott területre behatoljanak. A rendszer egymérföldes távolságból képes érzékelni az érkező drónokat, és megzavarni azokat.
(Forrás: http://eactechnologies.com/)
A társaság jellemzése ugyanakkor arra utal, hogy a jövőben akár más, nem kizárólag polgári eszközökkel is üzletelni kíván. Ugyanis – mint írják – együttműködnek korábbi magas rangú katonai és hírszerzési tisztviselőkkel Magyarországról, Izraelből és az Egyesült Államokból, valamint széleskörű üzleti és adminisztrációs tapasztalatokkal rendelkező személyekkel.
Figyelemre méltó, hogy a viszonylag frissen alapított cég ügyfelei közt vannak kormányzati szervek, állami és magánkézen lévő cégek is.
Úgy fogalmaznak:
A társaság erejét az a képesség adja, hogy képes a jelenlegi és jövőbeli veszélyekre reagálni a hibrid hadviselés mezején.
Az EAC Technologies igazgatóságát Fellegi Tamás vezeti, aki volt magyar fejlesztési miniszterként felelős volt például az energiaügy, a szállítmányozás, a közbeszerzések és az európai uniós kohéziós alapok területéért. Továbbá tárca nélküli miniszterként a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) való tárgyalásokért felelős miniszter is volt.
Szintén igazgatósági tag Timothy J. Manning nyugalmazott ezredes, az amerikai hadsereg légierejének veteránja, aki kiterjedt harci tapasztalattal bír, amelyet Boszniában, Koszovóban, Irakban és Afganisztánban szerzett. A magas rangú amerikai katonatiszt 2007 és 2010 között a Pentagonnál a honvédelmi ágazatért felelős részleget vezette. Továbbá 2010 és 2017 között Romániában, majd Magyarországon az Egyesült Államok védelmi együttműködésért felelős irodáját vezette.
A harmadik tagja az igazgatóságnak Keszthelyi Gyula nyugalmazott dandártábornok, a Magyar Honvédség veteránja, aki 40 év szakmai tapasztalattal a háta mögött 2013-ban vonult vissza a HM Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatalának főigazgatói posztjáról. Korábban pedig a NATO Déli Összhaderőnemi Parancsnokság Logisztikai csoportfőnöke is volt.
Az egyáltalán nem véletlen, hogy az Egyesült Államok és Magyarország mellett Izraelben is irodát nyitott a vállalat, ugyanis Fellegi Tamás már rendelkezik izraeli érdekeltséggel, 2016-ban az ő cége nyerte el a Külgazdasági és Külügyminisztérium felügyelete alá tartozó Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Zrt. izraeli irodájának üzemeltetését. Az EuroAtlantic Tanácsadó és Befektetési Kft. azóta havonta nettó 2,4 millió forintért üzemelteti a Magyar Nemzeti Kereskedőház izraeli partnerirodáját.
A társaság egyébként nagyon jól prosperál, a 2017-es gazdasági beszámolója szerint 100 millió forinttal tudta növelni a bevételeit, és több mint duplájára, 63 millió forintra növelte a nyereségét az egy évvel korábbi eredményhez képest.
Kiemelt kép: MTI / Kovács Attila