Sport

Marco Rossi lett a magyar válogatott új szövetségi kapitánya

Napok óta várható volt, immár hivatalos: távozik Georges Leekens a magyar labdarúgó-válogatott éléről.

“A Georges Leekens által összeállított és irányított, különböző összetételű csapatok a lejátszott négy felkészülési mérkőzésen nem voltak eredményesek, és játékban sem mutattak határozott fejlődést.

Noha voltak a négy mérkőzésen elfogadható, illetve biztató időszakok a játék tekintetében, összességében nem volt tapasztalható olyan tartós, biztos előrelépés a csapat teljesítményében, amely alapján kijelenthető lenne, hogy megvan a csapat gerince és játéka a Nemzetek Ligájára.

Sem a fiatalítás, sem a játékstílus kialakítása nem haladt az előzetesen elvárt ütemben” – írja az MLSZ honlapja.

Amely azt is megemlíti, hogy továbbra is elismeri Leekens felkészültségét és emberi kvalitásait, és azt is megjegyzi, hogy a belga szakember nem tart igényt végkielégítésre.

Az MLSZ gyorsan megtalálta az utódját, aki nem más, mint Marco Rossi,

aki 2017-ben bajnokot csinált a Honvédból, idén pedig a harmadik helyre vezette a Dunaszerdahelyet a szlovák bajnokságban.

Rossi megbízatása 2020 nyaráig szól, vele kapcsolatban az az elvárás, hogy akár a Nemzetek Ligáján, akár az Eb-selejtezőkön, de harcolja ki a csapat a részvételt a 2020-as Európa-bajnokságon, amelynek Budapest lesz az egyik házigazdája (legalábbis három csoportmeccsnek és egy nyolcaddöntőnek).

Az MLSZ közleménye kiemeli, hogy Rossi többször bizonyította,

hogy a csapatépítés, közösségteremtés szakembere, képes a fiatal tehetséges játékosok beépítésére, a tapasztaltabb labdarúgók motiválására.

“Marco Rossi edzői felfogása, az MLSZ elnökségének megítélése alapján, jól illeszkedik a magyar labdarúgás lehetőségeihez, ami alkalmassá teszi arra, hogy a magyar válogatott keretét hatékonyabb futballra vezérelje, és 2018-2019-ben elvégezze a 2020-ban ütőképes együttes kialakításának feladatát”.

Rossinak egyébként olyan szempontból nem lesz könnyű dolga, hogy őszig már nincs betervezett meccse a válogatottnak, vagyis könnyen lehet, hogy egyből egy tétmérkőzéssel kezd, szeptember 8-án a finnekhez látogatunk a Nemzetek Ligájában.

Szép kis feladat!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik