Kultúra

Az Eurovíziós Dalfesztiválról készít filmet Will Ferrell

A Netflixnek, amely több hollywoodi nagyágyú után a komikust is leigazolta.

A Netflix bejelentette, hogy az Eurovíziós Dalfesztiválról készül az egyik következő nagyjátékfilmjük a színész és humorista, Will Ferrell főszereplésével – számolt be róla a BBC News (via MTI).

A Eurovision című film színhelye maga az 1956 óta évente megrendezett dalverseny lesz.

A produkció forgatókönyvét is Ferrell fogja írni azzal az Andrew Steele-lel közösen, aki 1995 és 2015 között a híres Saturday Night Live című műsor egyik vezető írója volt.

A színészként főleg a Taplógázból és a Ron Burgundy-filmekből ismert Ferrellt idén többször is lefotózták a dalfesztivál nézőterén. Akkor azt mondta, rajongója a műsornak, mióta a svéd felesége, Viveca Paulin megismertette vele.

A kétszeres Golden Globe-jelölt Ferrell idei látogatása alatt a verseny több elődöntőjét megnézte, a versenyzőkkel is beszélgetett. A szervezőktől állítólag már engedélyt is kapott már a film elkészítésére.

A dalverseny nem olyan népszerű Amerikában, mint Európában, az új produkcióval a Netflix az Amerikán kívüli előfizetők kegyeit keresi. Ferrellnek ez a második filmje lesz a műsorszolgáltatónál a múlt hónapban kiadott Ibiza című vígjáték után, amelyet ugyanakkor még „csak” producerált, szerepet nem vállalt benne.

Az Eurovision kapcsán az egyelőre nem derült ki, hogy fog-e énekelni benne Ferrell, mindazonáltal ez eléggé valószínű, miután korábban több filmjében és nem egyszer a színpadon is dalra fakadt már.

Vicces dezodorreklámban figurázza ki a szexuális ragadozókat Will Ferrell
A Sturday Night Live videójában a komikus egy olyan dezodort reklámoz, amely kifejezetten a zaklatóknak készült.
Kiemelt kép: Getty Images for CinemaCon/Ethan Miller

Ajánlott videó

Olvasói sztorik