Csabainé elmondta, hogy ez az összeg a GDP 1,2 százaléka, s ez „pontosan megfelel az európai átlagnak”. Közlése szerint a már meglévő lakástámogatásokon kívül új elem a lakbértámogatás rendszere, amelyben a bérbeadót adókedvezménnyel, a bérbevevőt lakbértámogatással támogatja a kormány az önkormányzatokkal közösen. Mádi László fideszes politikus erre reagálva azt mondta, nem oldódnak meg az emberek otthonteremtési problémái.
„A lakbér-támogatási rendszerrel, abból az összegből, amiből 1000 bérlakást lehetne felépíteni, 35 ezer családnak tudunk támogatást biztosítani” – jelentette ki az MSZP-s képviselő.
Csabai Lászlóné arról is szólt, hogy az állami garanciarendszer a 30 év alatti fiatal pároknál, élettársi kapcsolatban élőknél és a gyermeküket egyedül nevelőknél érvényes, az önrész 10 százalék. „Azon még vita van, hogy egy nagyobb összegű hitelfelvételnél ez az önrész legyen nagyobb, legyen 20 százalék” – tette hozzá.
Mádi László szerint a kormány és a szocialisták „más tollával ékeskednek”. Mint mondta, az igaz, hogy kétszer annyit költenek lakástámogatásra, mint 2002-ben, „csak elfelejtik hozzátenni, hogy ez a polgári kormány intézkedéseinek hatására van így”.
Hozzátette: „a szocialista kormány folyamatos megszorítások alá veti az otthonteremtés témakörét”. A szocialisták terve csak „egy nagyon szűk rétegre terjed ki, az emberek tömegének otthonteremtési problémáját nem oldja meg” – tette hozzá, megjegyezve, „csak a fiatalok és a szociálisan jómódúak tudnak felvenni 6-8-10 millió forintos hitelt”.
„Nem beszélnek arról, hogy az a 25 ezer állami támogatású önkormányzati bérlakásból, amire a kormányprogramban esküt tettek, abból lényegében egy sem épült meg” – mondta Mádi László. Közölte, az önkormányzati lakbér-támogatási rendszer kétséges, mert „az önkormányzatok nagyon nehezen tudnak kijönni a pénzükből”.
