Stephen Hawking úgy öt évtizeddel túlélve a kort, amit betegsége, az ALS felfedezésekor neki jósoltak, ez év márciusában hetvenhat évesen halt meg. Mint arról beszámoltunk, a tudós temetésének is megadták a módját, egyebek mellett a hangját a legközelebbi fekete lyukak irányába sugározták, ám nem csak ezzel mutatták meg, hogyan lehet igazán szépen búcsút venni egy ekkora hatású embertől.
Hawking hamvai a britek két legnagyobb hatású tudósa, Charles Darwin és Isaac Newton közé került a Westminster apátságba, sírfelirata pedig hasonlóképpen megható:
Itt nyugszik mindaz, ami halandó volt Stephen Hawkingból. 1942 – 2018
– áll a síremléken. A gyászszertartáson felolvasott Benedict Cumberbatch, aki a tudóst alakította a BBC Hawking című drámájában, de fejet hajtott Tim Peake asztronauta, a Nobel-díjas Kip Thorne is. A 25 ezer jelentkezőből végül ezren vehettek részt, őket sorsolással választották ki.
Kiemelt kép: AFP PHOTO / POOL AND AFP PHOTO / Ben STANSALL