Péterfalvi Attilát az üzletekben lévő öltözőfülkék bekamerázásával kapcsolatos nyilatkozatáért jelölte a címre a szakértőkből és közéleti személyiségekből álló zsűri, és ezért kapta meg végül a közönségdíjat.
Az adatvédelmi biztos információk szerint azt nyilatkozta, hogy adatvédelmi szempontból az áruházi próbafülkék bekamerázása – amennyiben erre tábla hívja fel a figyelmet – megfelelő eljárás, hiszen ebben az esetben magánterületről van szó, és a vásárlók ráutaló magatartással hozzájárulnak adataik kezeléséhez, ha bemennek a próbafülkébe.
Az állami szervezetek Nagy Testvér Díját a Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztériumnak ítélte oda az Egységes Magyar Munkaügyi Adatbázis (EMMA) létrehozásáért.
A vállalati „versenyben” Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft.-t díjazták. A zsűri az on-line regisztrációs rendje miatt „fricskázta” meg a kiadót.
A Nagy Testvér Díjat 1998-ban hozta létre a Privacy International nevű szervezet.
