Mobil

Addig játszott a kislány, míg összepisilte magát

A videojáték-függőséget komolyan kell venni, erre világít rá annak a kilencéves kislánynak az esete is, akit egy éjszaka az apja a saját vizeletében ülve talált meg, mert a gyerek annyira rákattant a Fortnite nevű játékra, hogy még az illemhelyre sem ment ki az online meccsek közben.

Betegséggé nyilvánítják a videojáték-függőséget
A videojátékokkal kapcsolatos rendellenességeknek komoly következményei lehetnek a mentális egészségre.

A brit Metro beszámolója szerint Carol és Richard még januárban vásároltak a lányuknak egy Xbox One konzolt, amire a lány letöltötte napjaink egyik legnépszerűbb Battle Royale videojátékát, a Fortnite-ot, amiben egyszerre 100 játékos küzd egymással egy hatalmas szigeten, a cél pedig az, hogy a meccs végére csupán egyetlen ember, a végső győztes maradjon talpon.

Az első hónapokban még nem is volt gond, azonban március közepén az iskola jelezte a szülőknek, hogy a lányuk teljesítménye folyamatosan romlik, elalszik az órákon, ráadásul fáradtságra hivatkozva rendszeresen kihagyja a gimnasztika- és balett órákat. Carol ekkor kezdett gyanakodni, és azt is észrevette, hogy a számlájáról havi 50 font (nagyjából 18 000 Ft) megy a Microsoftnak –

a fizetés a korábban vásárolt Xbox One konzolon lett beállítva.

A szülők először eltiltották a lányt a géptől, aki emiatt még az apját is megütötte, de csak akkor realizálták, hogy mekkora a probléma, mikor Richard egy hajnali órán a gép előtt találta lányát, a saját vizeletében ülve, ugyanis annyi időre sem szakadt el a Fortnite-tól, hogy kimenjen a mellékhelyiségbe.

A sokkolt szülők ekkor komolyabban is elbeszélgettek a gyerekkel, és kiderült, hogy napi tíz órákat játszik, sokszor egészen hajnali ötig. A kislány azóta pszichológiai kezeléseken vesz részt, kezdenek javulni az iskolai eredményei, az édesanyja pedig arra buzdít minden szülőt, hogy figyeljenek oda, hogy a gyerek mivel játszik, mert a függőség teljesen tönkre teheti a kicsik életét.

Nyitó illusztráció: ThinkStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik