Kultúra

Részletek derültek ki a sztárséf Anthony Bourdain halálának körülményeiről

A Nem séfnek való vidék (Parts Unknown) című sorozatának forgatása miatt volt Anthony Bourdain Franciaországban, Kaysersberg egy hotelében találtak rá holtan pénteken. A francia ügyészség most részleteket árult el a körülményekről.

Christian de Rocquigny úgy nyilatkozott, hogy a sztárséfre a fürdőszobájában találtak rá, fürdőköpenyének övével akasztotta fel magát. Bűncselekményre utaló jeleket nem találtak. Azt még vizsgálják, hogy előtte fogyasztott-e alkoholt, vagy más tudatmódosító szereket. Bourdainnek évekkel ezelőtt kokain és heroin függősége volt, erről őszintén írt és beszélt sokszor.

Barátja, a szintén híres szakács, Éric Ripert – akinek New Yorkban van híres étterme – talált rá a hotelszobában.

Bourdainnek volt egy 11 éves lánya, kétszer házasodott, legutóbb a színésznő Asia Argentóval járt, ő az egyik olyan színésznő, aki Harvey Weinsteint erőszakkal vádolja. De Bourdain komoly támogatója volt a #Metoo kampánynak is. A Twittere posztolt közleményébern azt írta a 61 éves séfről Argento, hogy „briliáns volt, az ő „védelmezője”.

„Anthony mindent megadott, amire csak képes volt. A ragyogó, félelmet nem ismerő szelleme oly sokakat inspirált, és a nagylelkűsége nem ismert határokat. Ő volt a szerelmem, a sziklám, a védelmezőm. Teljesen össze vagyok törve.”

A Daily Mail egyébként arról ír, hogy kérdéses, Arento és Bourdain még egy párt alkotott-e. Hétfőn a színésznőt egy újságíróval látták együtt, akivel ölelkezett, nevetgéltek.

Mosogatófiúból lett heroinista, majd sztár
A világ egyik legismertebb szakácsa 61 évesen öngyilkos lett. Anthony Bourdain nem egyik napról a másikra lett híres, megküzdött a függőségeivel, és nyíltan beszélt súlyos problémáiról, miközben bejárta a világot.

Kiemelt kép: Getty Images/Drew Angerer

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik