Belföld

Titokban új óriásbankot raknak össze Mészáros Lőrincnek

  • Orbán Viktor miniszterelnök régóta dédelgetett ötlete, hogy az OTP mellé egy másik, hozzá közelebb álló tulajdonosi kör által irányított lakossági bankot hozzon létre.
  • A fel-felbukkanó tervek mindig arról szóltak, hogy az integrálódó, de így is 1100 fiókkal rendelkező takarékszövetkezetek fontos szerepet játszhatnak a leendő pénzintézet létrehozásában.
  • Mészáros Lőrinc érdekeltségei az elmúlt egy-két évben egyre több szálon kapcsolódtak a takarékokhoz.
  • A Mészáros-birodalom központi tulajdonosi cége, az Opus Global Zrt. a napokban felvette igazgatósági tagjai közé Vida Józsefet, a Takarékbank Zrt. elnök-vezérigazgatóját.
Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója a Junior Prima Díjak színház- és filmművészet kategóriája ünnepélyes átadóján a fővárosi Kálmán Imre Teátrumban
Fotó: Mohai Balázs / MTI

Úgy fest, belevág a kormány egy nagy, állami hátszelű gigabank összerakásába, ahogy azt banki körökben már a választások előtt valószínűsítették. Ez részben kényszer is, mivel a három éve állami tulajdonba vett Budapest Bankot (BB) idén értékesítenie kell a kormánynak a vállalása miatt, és aligha szívesen adná ki kezéből az irányítást a kormányzati kör. Sokkal esélyesebbnek tartották pár hónapja is forrásaink, hogy a BB-t a Mészáros- és Matolcsy-közelben levő MKB Bankkal és a takarékszövetkezetekkel gyúrhatják egybe. Utóbbiaknál pedig olyan mozgás indult el, amely ennek a grandiózus építkezésnek a része is lehet. Erről szerzett információkat a 24.hu.

A titkos projekt

Titokban kellett elköteleznie magát egy új, OTP-konkurens lakossági bank létrehozása mellett az összes regionális takarékszövetkezet vezetőjének. Értesüléseink szerint a menedzsereket az áprilisi országgyűlési választás előtt „kérték fel” a saját pozícióikat is veszélyeztető összeolvadás támogatására.

A 12 takarékszövetkezet topvezetőinek titoktartási kötelezettség mellett kellett nyilatkozatot tennie arról, hogy a következő hónapokban minden tőlük telhetőt megtesznek a projekt sikeréért.

Az úgynevezett Fúziós Stratégia Projekt a Takarékbank Zrt. irányításával indult, és az a végső célja, hogy a különálló takarékszövetkezetekből másfél év alatt egy, az eddigitől eltérő tulajdonlási formában működő, önálló bankot hozzon létre.

A végső összevonást a Vida József elnök-vezérigazgató irányítása alatt álló Takarékbank forszírozza, miközben a szövetkezeti önállósággal rendelkező takarékok hivatalosan egyáltalán nem erre a forgatókönyvre készülnek.

A Takarék Csoport az elmúlt években valóban nagyon komoly összevonásokon ment keresztül, három év alatt 121-ről a tizedére csökkent az önálló vidéki pénzintézetek száma.

Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete közreműködésével mára 12 regionális takarékszövetkezetbe olvasztották össze a kicsi, többnyire életképtelen szervezeteket. A talpon maradt egy tucat szövetkezetben viszont azzal számolnak, hogy a fiókhálózatok racionalizálása és a hatalmas pénzeket felemésztő közös informatikai fejlesztés után hosszú távon ebben a formában működhetnek majd.

Fotó: Máthé Zoltán / MTI

A Takarék Csoport 2021-ig szóló nyilvános ötéves stratégiájában egyáltalán nincs szó arról, hogy a jelenlegi szervezeti struktúra tovább koncentrálódna. Saját kalkulációik szerint – ha minden jól alakul – a korábbi veszteséges rendszerből létrehozott 12 regionális takarékszövetkezet vastagon nyereségessé válhat, és 2020-tól a tulajdonosok akár évi 20 milliárdos nyereséget is zsebre tehetnek.

Az egyelőre csak a beavatottak szűk körében ismertetett Fúziós Stratégiai Projekt ezzel szemben úgy fogalmaz, hogy

hamarosan egyetlen egységes jogi személy szervezeti keretei között kell összeolvadnia az összes szövetkezetnek, illetve, hogy 2019. december 31-re kell létre hozni egy stabil és nyereséges bankot.

A projektben azt is előirányozzák, hogy a majdani banknak olyan zártkörű részvénytársaságként kellene működnie, amely hosszabb távon biztosítja a tulajdonosok részesedésének piaci értékét. Azt azonban, hogy a szövetkezeti tulajdonból hogyan lesz majd részvénytársaság, nem részletezi a stratégia, csupán annyit hangoztat, hogy az átalakulás egyik alapelve a „szövetkezeti jelleg megtartása modern formában” lesz.

Információink szerint a Fúziós Stratégiát néhány héten belül mind a 12 takarékszövetkezet vezetőjének el kell fogadnia.

Egy gázszereléssel kezdődött a kapcsolat

Nem vagyok Mészáros Lőrinc strómanja

– nyilatkozta tavaly májusban a Takarékbank elnök-vezérigazgatója, de azt is hozzátette, hogy nagyon régi ismerősök a felcsúti milliárdossal, hiszen Mészáros még „gázszerelőmesterként” vezette be a szülei lakásába a gázt. A B3 Takarékszövetkezetet is igazgató Vida József a HVG-nek adott egy évvel ezelőtti interjújában azt állította: annak ellenére, hogy Mészárosnak milliárdos kölcsönöket adtak, és hogy a volt felcsúti polgármester érdekeltségébe került a takarékszövetkezetek teljes informatikai fejlesztését végző cég, törvényes távolságban marad tőle.

Úgy tűnik azonban, hogy Vida igyekezete a távolságtartás és a függetlenség megőrzésére már nem a régi.

A 45 éves takarékszövetkezeti vezért a napokban rendkívüli közgyűlésen vették fel a Mészáros-lányok mellé az Opus Global Zrt. igazgatósági tagjai közé. A tisztség magában nem jelent nagy anyagi hasznot, hiszen csak havi 200 ezres díjazás jár hozzá, de a befolyás óriási: az Opus Global (korábbi nevén Opimus) a vidéki lapokat és számos más sajtóterméket kiadó Mediaworks tulajdonosa, ráadásul június elején beszállt az informatikába is, miután megszerezte a jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkező 4IG feletti irányítást.

Informátoraink szerint jelenleg egyértelműen úgy tűnik, hogy a legbefolyásosabb milliárdos Vida Józsefben látja azt a pénzügyi vezetőt, aki végigviheti a banképítési terveket.

Vida koránt sem egy szokványos bankár karakter. Nyilvános szereplésein, de még önéletrajzában is legalább akkora teret szentel hobbija bemutatásának, mint a pénzügyes karrierjének. Az Opus Global igazgatósági tagságához benyújtott életrajza is jelentős részben azzal foglalkozik, hogy mezőgazdasági végzettségére alapozva Bicskén saját gazdaságot alakított ki és elnöki teendőket lát el a Leonbergi Ebtenyésztők Országos Egyesületének, valamint a Magyarországi Hovawart Ebtenyésztők Országos Egyesületének élén is.

Kiemelt kép: Besenyei Violetta

Ajánlott videó

Olvasói sztorik