Kultúra

Mi az igazság Alföldi leváltásával kapcsolatban?

Egy portál "biztos forrásból" tudja, hogy Vidnyánszky Attila jön Alföldi helyett. A Nemzeti Színház közleményt adott ki.

“Alföldi Róbert vezérigazgatói kinevezése a Nemzeti Színház Zrt. élére 2013. június 30-ig szól, ezért meglepőek a vezetőváltásról szóló hétfői sajtóértesülések” – reagált a meg nem nevezett forrásból származó hírekre a teátrum.

A hirextra.hu Megvan Alföldi utódja című hétfő reggeli cikkében azt írta: “biztos forrásból” tudják, hogy a debreceni Csokonai Színházat jelenleg vezető Vidnyánszky Attila váltja Alföldi Róbertet a Nemzeti Színház igazgatói posztján.

A Csokonai Színházban sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánták a Vidnyánszky Attila kinevezéséről szóló híreket, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkársága pedig azt közölte a portállal: csak abban az esetben tudnak új igazgatót kinevezni a Nemzeti Színház élére, ha erre pályázat van kiírva, de jelen esetben erről nincsen szó.

“Alföldi Róbert vezetése alatt a színház gazdaságilag és művészileg is stabilan, magas színvonalon működik.. […] A Nemzeti Színház vezetősége úgy gondolja, hogy a közelmúltban az intézményt és Alföldi Róbert személyét érintő szélsőséges politikai és sajtóbeli támadások, melyek igyekeztek a színház működését ellehetetleníteni és hivatalos fórumokon, valamint utcai megmozdulásokon többször is a főigazgató leváltását követelték, egy jogállamban nem képezhetik alapját kultúrpolitikai döntésnek” – áll a színház közleményében.

Mint a dokumentum hangsúlyozza, a társulat a zavartalan munkára kíván koncentrálni: december 10-én mutatták be Fejes Endre-Presser Gábor Jó estét nyár, jó estét szerelem című zenés drámáját Rába Roland rendezésében, és jelenleg Závada Pál Magyar ünnep című darabjának szombatra kitűzött premierjére készülnek.

“A személyét érintő találgatásokat Alföldi Róbert a továbbiakban nem kívánja kommentálni” – zárul a Nemzeti Színház közleménye.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik