Kultúra

Megijedt a MÜPA a Magyar ünneptől?

Závada Pál Erdély visszacsatolásával foglalkozó színdarabjának premierje ma lett volna a Művészetek Palotájában. A darabot Alföldi Róbert rendezi.

A Népszabadság úgy tudja, a román nemzeti ünnepen a Nemzeti Színházba tervezett, de később lemondott rendezvény, és az ebből fakadó ügy miatt nem a Művészetek Palotájában tartják Závada Pál Magyar ünnep című színdarabjának premierjét. A lap információi szerint a Müpa vezetősége a darab szerdai próbája után döntött így.

A második bécsi döntéssel, majd a revíziót követő hét év magyar történelmének fájdalmaival foglalkozó, 1940 és 47 között játszódó színpadi művet pénteken mutatták volna be a Müpában a két intézmény közös produkciójaként. A premierre végül – a hivatalos indoklás szerint technikai okok miatt – a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán kerül sor.

Az Alföldi Róbert által rendezett Magyar ünnep egy sváb, zsidó és félzsidó magyarokból álló társaság sorsát követi nyomon hét esztendőn keresztül. “Nem is tudom, hogy volt-e a magyar történelemnek ennyire bonyolult hét éve, ami kezdődik a második bécsi döntéssel, folytatódik a harmadik zsidótörvénnyel, közben az eufóriával, majd a holokauszttal, a második világháborúval, a felszabadulással, és végződik egy társadalmi és világrenddel, amelyről azóta ismerjük, hogy sikerült” – beszélt a színpadon felidézett korszakról a rendező.

Az elmúlt napokban támadások kereszttüzébe került rendező hangsúlyozta: Európában és a világban csak azok a nemzetek tudnak előre lépni, amelyek szembenéznek a múltjukkal és kibeszélik a társadalmat gyötrő fájdalmakat, sérelmeket. “Mennyit akarunk még erre várni, hány évtizedet szeretnénk elpocsékolni arra, hogy úgy csinálunk, mintha nem lett volna történelem, mintha nem fájnának dolgok, mintha nem lennének bűneink és hibáink?”, tette fel a kérdést Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház főigazgatója.

AJÁNLOTT LINKEK:
Megijedtek a Magyar ünneptől – főleg, hogy Alföldi rendezte (NOL.hu)
Mégsem a MÜPA-ban mutatják be Alföldi Magyar ünnepét (Index.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik