Gazdaság

Domokos László szerint globális válság jöhet, fel kell készülnünk rá

A kormánynak már a jövő évi költségvetés kialakításánál arra kell törekednie, hogy az állami bevételek fedezzék a kiadásokat, hiszen a nullszaldós költségvetés hozzájárul a befektetői bizalom további erősödéséhez és az állam pénzügyi mozgásterének növekedéséhez. Mindezek azért fontosak, mert krízis idején pozitívan befolyásolhatják a magyar gazdaság teljesítőképességét – mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a Magyar Időknek.

A lap keddi számában a számvevőszék elnöke arról beszélt, hogy Magyarországnak vélhetően a közeli időszakban globális válsággal kell szembenéznie. Kijelentését azzal indokolta, hogy az Egyesült Államok most indította el nemzetközi vámháborúját, Nagy-Britannia hamarosan elhagyja az Európai Uniót, valamint Dél-Amerikában is gazdasági nehézségek ütötték fel a fejüket.

Domokos László szerint Magyarországnak fel kell készülnie egy estleges nemzetközi krízisre, ehhez pedig rugalmassá kell tenni a kormányzati rendszereket, hogy az állam azonnal reagálni tudjon a hirtelen jött változásokra. Példaként említette:

ha az állam azt látja, hogy a gazdaság valamely területén a magánszereplők megrendelései is kellő forgalmat, túlkínálatot idéznek elő, akkor onnan vonuljon ki és csak a magánszereplők eltűnése után jelenjen meg érdemben újra.

Az ÁSZ elnöke szerint most ilyen terület az építőipar.

Kiemelte, a munkaerőpiacot és a rugalmasságot a válságra felkészülés szempontjából alapvető jelentőségűnek tartja. Domokos László szerint eljött az ideje, hogy a foglalkoztatáspolitika kilépjen eddig megszokott keretei közül, és több ­toleranciát tanúsítson a munkavállalók iránt. A számvevőszék elnöke úgy véli, olyan munkakultúrának kell az országban elterjednie, ami alkalmas többek között a diákok, a nyugdíjasok, a kismamák és a mozgássérültek munkaerőpiaci bevonására. Ehhez pedig olyan foglalkoztatási formákra van szükség, mint a távmunka, részmunkaidő.

Az ÁSZ elnöke a felkészülés elemeként említette még az adócsökkentést, ezen belül kiemelte a hatéves adó és bérmegállapodás jelentőségét, amelynek következtében az állam mérsékli a munkaadó vállalkozások adóját. Felhívta a figyelmet a személyi jövedelemadó kérdésére is, amelynek a kulcsát Domokos László szerint minél előbb 9 százalékra kell mérsékelni a jelenlegi 15 százalékról. Ugyanakkor megjegyezte, hogy az általános forgalmi adóban (áfa) nem érdemes nagy változtatásokat végrehajtani, hiszen az áfa mérséklése nem hagy pénzt a lakosságnál, viszont azonnali kiesést jelent az államkasszának. A számvevőszék elnöke az áfa esetében arra helyezte a hangsúlyt, hogy az adóhivatal minden érintettől beszedje ezt a közterhet. A fekete gazdaság visszaszorítására szolgál az online pénztárgépek rendszere, a közúti szállítmányozás elektronikus ellenőrzése és az online számlázás, amely nyáron indul. (MTI)

Kiemelt kép: MTI / Kovács Attila

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik